Timothy Garton-Ash: Nehéz elképzelni, hogy az Orbán-rezsim még tíz évig a helyén maradhat

2021.11.29. 13:39

Régiónknak a sorsát mindig is a szélesebb európai kontextus uralta, és mivel Németországban egy olyan kormánykoalíció alakul, amelynek képviselői sokkal világosabban fognak fellépni a demokráciát fenyegető vagy a jog uralmát Kelet-Európában erodáló elemekkel szemben, valamint az emberi jogok és a médiaszabadság mellett, ezért nehéz lenne elképzelni, hogy az Orbán-rezsim további tíz évig a helyén maradhatna – mondta Timothy Garton-Ash brit történész, az Oxfordi Egyetem európai tanulmányokkal foglalkozó professzora, akit 2005-ben a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott.

A történész gyakran beszél arról, hogy a magyar kormány magabiztosságát jórészt az uniós pénzügyi források biztosítják. Erről a kérdésről azt mondta, hogy a folyósítási mechanizmus eredményére legkorábban májusban vagy júniusban lehetne számítani, ez pedig nem fogja befolyásolni a magyar választásokat.

Mindezek ellenére mint folyamat megmutatja, hogy nem haraphatsz büntetlenül örökké a kézbe, amely etet, és Európa nem fogja örökké etetni, aki a kezébe harap, szembemenve az alapokmányokban foglalt európai alapértékekkel, miközben eurómilliárdokat tesz zsebre

– jelentette ki Timothy Garton-Ash. A posztkommunizmus utáni időszakról elmondta, hogy

lassan több mint tíz éve a visszafejlődés időszakát éljük, amely válságoktól hemzseg. Az eurókrízis, amely tönkretette Dél-Európát. Az ukrán válság, a Brexit, a lengyel–magyar populizmus, a transzatlanti kapcsolatok mélyrepülése a Trump-elnökség alatt és végül a Covid. Válság válság hátán, és ennek a drámai átalakulásnak a fő terepe Közép-Európa. Amit most még nem látunk, az az, hogy vajon egy új, a demokrácia további leépülésével folytatódó időszak elején vagyunk-e. Hogy az autoriter hatalmak és a szélsőséges nacionalizmus előretérésének kezdetén járunk-e, vagy ez csak egy töréspont volt, és 2020-as évek további részében egy demokratikus restauráció zajlik majd – ezt még nem látni tisztán.

Felidézte, hogy 1988-ban találkozott először Orbán Viktorral:

Már akkor felismertük benne az egyik legtalpraesettebb politikust, aki kitűnt a kor közép-európai szereplői közül. Nem tévedtünk. Legalábbis ebben. Abban viszont igen, hogy nem láttuk, hogy a képességeit ilyen irányban kamatoztatja majd. Orbán nélkül nem ment volna végbe a demokratikus rendszer szisztematikus erodálódása 2010 után. Nem is látok hozzá mérhető figurát a közép-európai politikában jelenleg.

A történész úgy véli, hogy Orbán Viktor az egyik, ha nem a legnagyobb befolyással bíró magyar vezető a modern európai történelemben:

A konzervatív, etno-nacionalista, xenofób Európa szimbóluma jelenleg, akit európai elvtársain kívül a tengerentúlon is így kezel, és épít rá az ottani jobboldali politika és a média. Kérdés persze, hogy ez így marad-e a 2020-as évek folytatásában is.

Elmondása szerint attól azonban tart, hogy elcsalják a választásokat. Elképzelhetőnek tartja, hogy ha az ellenzék parányi különbséggel győzne, akkor a hatalom ezt átfordítaná egy szoros küzdelemnek, amiben mégis a Fidesz nyert. Ez nagyon kiélezett helyzetet hozna végre – mondta HVG 360-nak Timothy Garton-Ash.