Koronavírus adatok

2022. jan. 25.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vanda, Paula
-3 °C
5 °C

Életerős, fiatal emberek is kórházba kerülnek az oltatlanok közül

2021.11.29. 11:25

Az oltási akcióhéten vasárnap is sokan keresték fel az oltópontokat. Csak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban mintegy 15 ezer oltást adtak be a héten. Közülük több mint ezer ember kapta meg a védőoltás első dózisát – mondta Wikonkál Norbert, a budapesti Honvédkórház főigazgatója a közszolgálati televízió vasárnap esti műsorában.

Véleménye szerint az oltási akcióhét megmutatta, hogy el lehet jutni az emberekhez, és örömét fejezte ki, hogy az akcióhét még egy héten át folytatódik.

A főigazgató fontos lépésnek nevezte az 5–11 éves korosztály oltását. Ugyanis a vírus mostani hullámában a gyermekközösségekben, óvodák és iskolák környezetében sokan betegszenek meg.

Wikonkál Norbert elmondta, hogy a Honvédkórházban a koronavírusos betegek számában lassú emelkedés tapasztalható, azonban

az eddigiek alapján elég jól uralható a helyzet.

Arról is beszélt, hogy az oltottak közül azok kerülnek kórházba, intenzív osztályra, akik veszélyeztetettnek számítanak. Az oltatlanok között viszont életerős, egészséges, harmincas éveikben járó emberek is vannak, akik kórházi kezelésre szorulnak.



  • Bérelnék
  • Hírek