
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Kásler Miklós egy Magyarország járványügyi és oltási adatait elemező kutatás eredményeiről nyilatkozott. Az emberi erőforrások minisztere szerint ekkora minta korábban csak Izraelben és Chilében a járványügyi-szakemberek rendelkezésére.
A kutatásból kiderül, hogy
a Magyarországon jelenleg elérhető öt oltóanyag megfelelő védelmet nyújt a koronavírus ellen – így a megfertőződéssel és a halálozással szemben is –, minden korosztályban.
A felméréssel csupán egyetlen probléma van, mégpedig az, hogy a január 22. és június 12. közötti időszak adatait vizsgálták, márpedig éppen ezt követően ütötte fel a fejét a delta-variáns, amely jóval fertőzőbb az eredetinél, sőt azóta már az omikron-változat is elkezdett terjedni, amelyről a minap Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója közölte, hogy a jelenleg használatban lévő oltóanyagok nem nyújtanak ellene megfelelő védelmet.
Kásler Miklós az oltási akcióhétről is beszélt, amelyet eredetileg november 22–28. között szerveztek, ám a kormány végül egy héttel meghosszabbította az átoltottság növelése érdekében.
A miniszter szerint az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a magyarok felelősen gondolkodnak, elvégre az elmúlt másfél hét alatt eddig összesen 886 ezren fettek fel oltást, közülük 108 ezer ember kapta meg az első adag vakcináját, 725 ezren pedig a megerősítő harmadik oltást kapták meg.
Kásler Miklós elmondta, hogy
népesség arányosan Magyarországon kérték a legtöbben harmadik oltást az Európai Unióban,
egyúttal kiemelte, hogy az oltott emberek is megfertőződhetnek, de a harmadik adag vakcinával elkerülhető, hogy fatális következménye legyen a betegségnek.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM