Az Emmi elárulta, hány pedagógus nincs még beoltva

DEBRE20210402001
2021.12.01. 07:25

Majdnem 15 ezer pedagógus még nem kapta meg a koronavírus elleni vakcinát – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Népszava kérdésére.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a november 18-i Kormányinfón még 86-87 százalékos átoltottságról beszélt a pedagógusok körében. Akkor azt mondta, hogy a kormány nem tart attól, hogy az oktatási intézmények nem tudnak majd működni a kevés oltás miatt, illetve hogy a digitális oktatást sem szeretnék visszavezetni

Az Emmi most azt írta, hogy mostanáig a pedagógusok 90 százaléka oltatta be magát. Mivel valamivel kevesebb mint 150 ezer pedagógus van az országban, ez egyben azt is jelent, hogy 15 ezernél kicsivel kevesebb lehet azoknak a tanároknak a száma, akik még nem vették fel a vakcinát.

Az elmúlt hetekben kötelezővé tették az oltást a tanárok számára, a vakcinát december 15-ig kell beadatniuk azoknak, akik ezt még nem tették meg. A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, Horváth Péter az Indexnek a napokban azt monda, hogy vannak olyan intézmények is, ahol a dolgozók 30-40 százaléka nem vette még fel az oltást. Ezekben az iskolákban súlyos következményei lehetnek a kötelező oltásnak, valamint annak, ha a tanárok nem felelnek meg ennek a feltételnek – mondta.

Az Emmi ezzel kapcsolatban azt írta, hogy az NPK önkéntes adatszolgáltatás alapján végzett vizsgálatot, ezért az nem reprezentatív. Ráadásul jelenleg is zajlik az oltási akcióhét, ami tovább növelheti majd az arányt – írták.

A Nemzeti Pedagógus Kar mellett korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is arra figyelmeztetett, hogy a kötelező oltás miatt néhány intézményben bedőlhet az oktatás. A pedagógusok közt az is felmerült már, hogy egy demonstrációval tiltakoznának az oltás kötelezővé tétele ellen.

(via Népszava)

(Borítókép:  Beoltanak egy pedagógust a Pfizer–BioNTech koronavírus elleni vakcinájának első adagjával a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campus Belgyógyászati Klinikáján kialakított oltóponton 2021. április 2-án.  Fotó:  Czeglédi Zsolt / MTI)