Nem kapta meg a gyógyszereit, rátámadt az orvosra a kiskőrösi rendelőben

2021.12.03. 11:42

Őrjöngeni kezdett egy negyvenéves férfi a kiskőrösi rendelőben, mert kiderült, hogy a szokásos gyógyszerei közül van olyan, amit nem kaphat meg, csak a következő hónapban.

A rendőrség tájékoztatása szerint szeptember 24-én a férfi először megfenyegette a megrettent asszisztenst, majd dühösen rárontott az éppen beteget vizsgáló orvosra, akivel szintén kiabált, fenyegetőzött.

A páciens végül a doktor felszólítására távozott az épületből. A nyomozók a férfit előállították, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták.

Az ügyben a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészség részére.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport