Moldova György 87 évesen ismét megházasodik

2021.12.04. 09:32

Moldova György újra megnősül, a 87 éves író még karácsony előtt feleségül veszi új szerelmét.

Az író felesége – akivel több mint ötven évig voltak házasok – tavaly halt meg. Az pedig idén augusztusban derült ki, hogy a gyász után Moldovának sikerült új párt találnia.

Most hosszan nyilatkoztak a kapcsolatukról, és kiderült, hogy az író jövendőbeli felesége, Katalin már a megismerkedésükkor szerelmes lett Moldova Györgybe.

Lehet, hogy túl szentimentális lesz, amit most mondok, de amikor több mint húsz évvel ezelőtt bemutattak minket egymásnak Gyurival, azt gondoltam, ő az a férfi, aki hozzám tartozik, aki a társam lehet

– fogalmazott Katalin, hozzátéve: korábban már számos alkalommal dolgoztak együtt, de az fel sem merült, hogy az író otthagyja érte volt párját és családját. 

„Megpróbáltam nélküle élni. Többször is férjhez mentem, s nem tagadom, közben Gyurit képzeltem oda magam mellé. Aztán egyedül maradtam, s tavaly ő is elveszítette a feleségét. Onnantól egymásba kapaszkodunk…” – mondta a francia–magyar szakos tanárnő. 

Moldova György mindeközben úgy fogalmazott: mindig is a harmóniát, a szeretetet, a biztonságot kereste. 

A feleségem elvesztése után a sors ajándékának tartom, hogy nem maradtam egyedül. Katalin csodálatos nő és tökéletes társ. Megpróbál vigyázni rám, és hát nem kéne beszélnem erről, mert ez a mi kettőnk magánügye és titka, de mégis örömmel és büszkén mondom, hogy összeházasodunk. Ez lesz életem utolsó esküvője

– mondta az író, aki az interjúban a mai belpolitikai helyzetet sem hagyta szó nélkül, bár erről sokkal borúlátóbban beszélt, mint a házasságáról. „Nem irigylem az átlagmagyart. Annyi gyűlöletet és ellenségeskedést lát, amennyit aligha érdemelt meg. Fenyegetőzések, vádaskodások, gusztustalan ügyek, harsogó propaganda, korrupció, rongyrázás – ez jutott nekik, nekünk.”

Ahogy korábban nyilatkoztam, Isten alighanem megunta a világot, azt a világot, amely sok mindenben rosszabb, mint a második világháború. Megunta, megvonta a vállát, s azt üzente: talán nincs is értelme ezt már kijavítani…

– fogalmazott Moldova György. 

(via Blikk)