Rocklegendát gyászol az ország

IMG 7653
2021.12.06. 21:01
Nemrég születésnapi turnéra, néhány hete pedig tévés felvételre készült, de a Covid kegyetlenül közbelépett. Kóbor János halálával generációk bálványa, a kevés magyar rocklegenda egyike távozott. Az Index hétfői hírösszefoglalója.

Kóbor János halála megrázta az országot, a rocklegendát 78 éves korában ragadta el a koronavírus. A hírre elárasztották a búcsúzó üzenetek a közösségi felületeket: zenészek, politikusok, ismert emberek és civilek hajtottak fejet az énekes emléke előtt. Az Indexen képgalériával is emlékeztünk az Omega frontemberére.

Az elmúlt években 180 tonna hulladékot távolítottak el a Tiszából és árteréből, miközben a folyó mikroműanyag-szennyezettsége már a Gangeszéval vetekszik. A Szegedi Tudományegyetem docensét, Kiss Tímeát kérdeztük a helyzet súlyosságáról. Részletek itt!

A Balatonfüredről és Hévízről a Honvédkórházba vezényelt egészségügyi ápolók silány minőségű Hős utcai szállásról számoltak be a közelmúltban, a Honvédelmi Minisztérium azonban felújított kollégiumi épületről tud. Az Index megpróbálta feloldani az ellentmondást, és lehet, hogy éppen a megjelent cikkünk nyomán kezd el rendeződni a helyzet. Bővebben itt!

Vona Gábor szerint azzal, hogy Márki-Zay Péter megnyerte az előválasztást, az ellenzékben komoly zavart, a Fidesz kreatív csapatában pedig nagy fejtörést okozott. A Második Reformkor Alapítvány vezetője a Márky-Zay és Gyurcsány között várható háború öt lehetséges forgatókönyvét vázolta fel. Olvassa el a véleménycikket!

A Netflixnek volt pár melléfogása mostanában, de A kutya karmai közt című westernnel kiköszörülte a csorbát. Benedict Cumberbatch személyében megérkezett a vadnyugat legszemetebb cowboya, mi pedig Oscarért kiáltunk. Kritikánkat itt találja.

DÍVÁNY: Legyünk akárhány évesek is, nem túlzás azt állítani, minden magyar ember ismer legalább egy dalt, amely Kóbor János hangján szólal meg. Az Omega leghíresebb dalai ott voltak velünk a szerelmeinkben, a csalódásainkban, a bulikban és a magányos pillanatokban is – ezeket gyűjtötte össze a Dívány.hu.

NAPI.HU:  A szabályozatlan közösségi média korszaka a végéhez közelít, ugyanakkor kétséges, hogy az autokrata és a demokratikus államok képesek lesznek közös nevezőre jutni a kérdésben. A Political Capital és a Heinrich Böll Alapítvány közös projektje ezt a témát járja körbe, kutatási eredményeikről  a Napi.hu számolt be

FEMINA: A világ legértékesebb könyve, a Leicester-kódex Leonardo Da Vinci jegyzeteit tartalmazza, és jelenleg Bill Gates tulajdona. A Microsoft alapítója 1994-ben vásárolta meg 30,8 millió dollárért, átszámolva mintegy 9 milliárd 861 millió forintért egy árverésen. A Femina.hu cikkében ön is belelapozhat a kéziratba.