Lasszóval fogják az óvodapedagógusokat, kritikus a létszámhiány

GettyImages-1153363074 (1)
2021.12.07. 12:21
A létszámhiány hátterében az alacsony fizetés és a rengeteg túlóra áll.

Majdnem háromszáz óvodapedagógus álláshirdetés van a közszféra állásportálján. Bár a tanév már három hónapja tart, van olyan óvoda, ahová nem is egy, hanem több óvónőt keresnek – írja az Eduline a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület friss kutatására hivatkozva. A felmérésben több mint kétezer intézmény vett részt, az adatokból pedig jól látszik, hogy az óvodák kétharmadánál nincs elég munkatárs. Van olyan hely, ahová kapásból tíz új kollégát is felvennének – ha lenne jelentkező.

Az Index már korábban is írt arról, hogy a folyamatos létszámhiány egyre inkább a feladatellátás útjába áll. Az óvodai dolgozók mindezt egyértelműen az alacsony fizetéssel, a munkaterhek növekedésével, a komoly adminisztrációs teherrel és a túlórákkal magyarázzák.

„Véleményem szerint az alacsony bér a fő probléma.

  • Elsősorban: ha több lenne a fizetés, akkor vonzóbb lenne a hivatás is, és így az óvodavezetőknek nem azt kellene felvenni, aki jelentkezik, hanem aki szakmailag is megfelelő, mert jelen esetben sajnos nem mindig így történik.
  • Másodsorban: több fizetésért nem éreznék a pedagógusok sem azt, hogy az adminisztráció, az otthoni készülés, a pluszenergia mind-mind csak teher, hanem tudnák, hogy a pénzért dolgozik meg.
  • Harmadsorban: a kevés bér miatt sok pedagógus más jellegű munkát is vállal, ami miatt a fáradtsága növekszik, türelme csökken stb. Mindez egyenes út a korai kiégéshez. A legelkötelezettebb pedagógust is el tudja tántorítani az, hogy nem tud megélni a béréből, pedig egyetemen tanult”

– írta az egyik, kutatásban részt vevő óvodapedagógus.

Kötelező lesz-e az oltás az óvodai dolgozóknak?

Mint ismert, az állami fenntartású iskolákban a pedagógusoktól elvárják a koronavírus elleni védőoltás felvételét. Az óvodai dolgozókat illetően ugyanakkor az önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, hogy az intézkedést bevezetik-e. A 24.hu cikke szerint az ellenzéki kerületek ettől teljesen elzárkóznak, de még a kormánypártiak közül is több önkormányzat döntött úgy, hogy eltekint a kötelező oltástól. Így tettek például Csepelen, Kőbányán és Belváros-Lipótvárosban. Ezzel szemben a XVI. kerületi és a XII. kerületi kormánypárti vezetés kötelezővé tette az oltást az óvodai és a bölcsődei dolgozóknak. Az előbbi december 20-ig adott haladékot az első oltás felvételére azoknak, akik még nem oltatták be magukat.

(Borítókép:   Omer Messinger / Getty Images)