Még mindig nem beszélünk a nőket érintő legnagyobb taburól

menopauza
2021.12.10. 10:29
Egymillió magyar nő lehet ma menopauzában, ezek után jó kérdés, hogy egy nőnek miért szégyen máig átmenni a változókoron, és kezdenek-e ezzel bármit a hazai munkahelyek?

Linda tavaly áprilisban, 56 évesen követett el befejezett öngyilkosságot. Férje elmondása alapján feltehetően azért következett be a tragédia, mert sem ő, ahogy Linda környezetében mások sem vették észre, hogy a menopauza elviselhetetlen szorongással jár a változókorban lévő kétgyermekes édesanya számára. Lelkiállapotán pedig csak tovább rontott a tavaly begyűrűző Covid-járvány.

A brit nő korábban egy helyi szupermarketben dolgozott felelős beosztásban, ám annyira rettegett a fertőzéstől, hogy többé nem mert bemenni a munkahelyére, majd pár nap múlva öngyilkos lett. Linda halála után egy televízióműsor nyitotta fel a férj szemét, amiben arról beszéltek, hogy a menopauza hozhat szélsőséges lelki kilengéseket, amelyek végül öngyilkossághoz vezetnek.

A szívszorító történetről a BBC-nek beszámoló férfi elmondta, célja, hogy többé a mentális tünetek se maradjanak láthatatlanok. Éppen ezért szeretné elsősorban férfi társait figyelmeztetni, hogy kérdezzenek, tájékozódjanak, és ismerjék meg közelebbről a menopauza jelenségét, amely jóval több annál, mint a nőket egy bizonyos életkor fölött menetrendszerűen megrohamozó hőhullám.

A gyászoló férj hozzátette, ha többet tudnak magáról a menopauzáról és annak lelki következményeiről, időben kérhettek volna segítséget, és felesége talán még ma is élne.

A szenvedés, amely 2021-ben is tabu egy nő életében

Bár szerencsére az esetek többségében a menopauza nem köszönt be ennyire szélsőséges tünetekkel, a brit család tragédiája is rámutat, miért nem szabad a menopauzát többé tabusítani, a takargatni való, senkire sem tartozó mindennapi nyomoraink kategóriájába süllyeszteni. Arról nem is beszélve, hogy a menopauza hormonhullámvasútja gyakran egybeesik az életközepi válsággal.

Bátran kijelenthetjük, a menopauza nem magánügy, amivel nekünk, nőknek szép csendben, egyedül kell megküzdenünk. Azért sem, mert egymillió magyar nő lehet ma menopauzában. Ráadásul a nők 75 százalékának jelentkezik olyan menopauzatünete, amely akár éveken át súlyosan befolyásolja az életminőséget. Ez pedig hat a családi életre és a hatékony munkavégzésre

– mondta el az Egyenlítő Alapítvány legutóbbi budapesti rendezvényén Iványi Orsolya. A menopauza-szakértő, egyben aktivista tipikus példaként említette az alvászavart, amikor egy változókorban lévő nő akár hónapokig nem alszik a hőhullámok és a rossz lelkiállapot miatt. Ezek után jó kérdés, milyen munkahelyi teljesítményre képes, aki önhibáján kívül került egy időre ilyen nehéz helyzetbe.

Maga Orsolya is megtapasztalta, milyen az, amikor a negyvenes évei végéhez közeledve mintha egy másik erő venné át az irányítást a nő élete felett. Támad az indokolatlan szorongás és idegesség, miközben megjelenik egy fokozott ingerlékenység, amellyel együtt eluralkodnak az indokolatlan dührohamok. Mint a szakértő aktivista mondja, egy időre igazi tűzokádó sárkány lett belőle.

Onnan tudtam beazonosítani, mi történik velem, hogy három éve, 44 évesen egy nőgyógyászati vizsgálat alkalmával megkérdezték, menopauzában vagyok-e. Szégyelltem magam, amiért fogalmam sem volt, mit válaszoljak, ezért hamarosan mindent elolvastam a menopauzáról, amit csak tudtam. Akkor derült ki számomra, már évek óta megcsapott az előszele, az úgynevezett perimenopauza

– meséli a saját történetét Orsolya, aki frissen szerzett tapasztalatait meg is írta egy blogbejegyzésben. A mára igazi influenszerré vált aktivistához azonnal ömleni kezdtek a menopauza tapasztalatairól szóló üzenetek, Orsolya a témának szentelt Facebook-csoportjába pedig egyből 500 nő jelentkezett.

Van rá igény, nem is kicsi, a nők igenis szeretnének beszélni a menopauzáról, hogy mit élnek meg, mi történik a testükkel, a lelkükkel, a kapcsolatukkal és a karrierjükkel ebben az időszakban. Ilyenkor minden téren kardinális változások történnek egy nővel, a menopauza egy nagy belső önismereti út is egyben. Például sokakat megvisel elfogadni azt, hogy többé már nem szülhetnek

– osztotta meg tapasztalatait Orsolya, akinek a zárt csoportja ma már hatezernél is több tagot számlál. Sőt, az őszinte kibeszélésnek teret adó platform alapítója ma már ott tart, hogy tavaly óta Magyarország egyik legnagyobb áruházláncával közösen dolgozik egy menopauzában lévő nőket segítő különleges, kísérleti munkahelyi támogató programon.

A menopauzás nő is számít

„Nem a brit anyavállalattól vagy más nyugati országból vettük át, a saját munkahelyi menopauzaprogramunk magyar találmány, és legjobb tudásom szerint itthon is abszolút egyedülálló” – jelentette ki szintén az Egyenlítő Alapítvány eseményén Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs igazgatója, aki – nem mellesleg érintettként – az új programot szívügyének tartja.

A céges kultúrát Hevesi Nóra már azzal érzékenyíti, hogy egy megbeszélés közepén minden további nélkül megkéri a kollégákat, hogy nyissák ki az ajtót, mert épp hőhulláma van. A cél nem más, mint az, hogy az üzletláncnál a hétköznapok részévé, mindennapi beszédtémává tegyék a menopauzát. Valamint szeretnék megkönnyíteni az ebben a nehéz életszakaszban járó munkavállalók életét.

A Tesco Magyarországnál egyelőre vezetői tréningeket, beszélgetéseket tartanak menopauzatémában főként az áruházak főnökeinek. Illetve Orsolya csoportjának mintájára létrehoztak egy külön, a magyar Tesco áruházakban dolgozók nők számára készült, zárt, biztonságos Facebook-csoportot, szintén azzal a szándékkal, hogy legalább egymás közt lehessen beszédtéma a menopauza.

Azért is döntöttünk úgy, hogy beleállunk, mert mi alapvetően női munkavállalók vagyunk, miután a Tesco Magyarország 11 ezer munkatársának 70 százaléka nő, és a csapatból ezen belül körülbelül 2300-an lehetnek épp változókorban. Ők, amikor bejönnek dolgozni, nem hagyják, nem is tudják otthon hagyni a menopauzás tüneteket, ezért onnan indultunk, hogy a menopauza ne legyen tabu

– vallja Hevesi Nóra, aki szerint a lényeg, amiért most elsősorban dolgoznak, hogy a főnökök tisztában legyenek azzal, hogy mi történik a nőkkel ebben az időszakban. Pláne úgy, hogy idén publikált sokszínűségi riportjuk szerint áruházvezetőik fele férfi. Például volt köztük olyan, aki az érzékenyítő tréning után megköszönte, hogy most már tudja, miért izzad az összes kolléganője.

Miközben volt olyan is, aki már majdnem felmondott, annyira szenvedett a menopauzától, ám a tréning hatására meg tudta beszélni a felettesével, hogy mi a problémája, és maradt a cégnél. Például végre kimondhatta, hogy mennyire kellemetlennek éli meg a kasszában folyamatosan rátörő hőhullámokat, az pedig külön kínos, hogy a vevők előtt szakad róla a víz.

Azon túl, hogy a tréning hatására a tescós dolgozók nem egy megható, sírós pillanatot élnek meg, Hevesi Nóra szerint még nagyon az elején járnak, egyelőre tapogatóznak, hogy a munkahely hogyan nyújthat érdemi segítséget a menopauzában járó nőknek. Így az még a jövő zenéje, hogy a pluszszabadság, esetleg a munkakörülmények átalakítása vagy más lesz a jó megoldás – most vizsgálják a lehetőségeket. 

10+1 tény a menopauzáról

1. A menopauza nem betegség, hanem egy hormonok vezérelte, testi és lelki változásokkal járó természetes folyamat, amely egy bizonyos életkor fölött előbb-utóbb minden nővel megtörténik.

2. A menopauza tulajdonképpen egy nap, amikor már 12 hónapja nem történt menstruáció. Az előtte lévő években a női nemi hormonok termelődése a petefészekben egyre csökken, majd teljesen megszűnik.

3. A folyamat többnyire a nők negyvenes éveiben kezdődik, bár sokáig nincsenek észrevehető tünetei, bár már a menopauzát megelőző néhány évben, az úgynevezett perimenopauzában is megjelenhetnek a jellegzetes klimaxos tünetek.

4. A magyar nőknél átlagosan 51 éves kor körül következik be a menopauza, amelynek megélése komoly befolyással lehet a későbbi életminőségre, arra, hogy egy nő élete további szakaszát milyen fizikai és mentális állapotban tölti.

5. Ahány nő, annyi menopauza, a maga változókorát mindenki másként éli meg. A hormonváltozás minden nőnél különbözőképpen zajlik le, van, akinél tünetmentesen, más sajnos csak komoly szenvedések árán jut túl a változókoron.

6. A menopauza számtalan tünettel járhat, a hőhullámokat például a menopauzában járó nők 70 százaléka átéli. A hormonális változások miatt a bőr hajszálerei időről időre hirtelen kitágulhatnak, a fokozott véráramlás pedig hőmérséklet-emelkedést és kipirulást okoz. Kiszámíthatatlan, mikor jön, tarthat pár percig vagy csak pár másodpercig, és néha 24 órán belül akár harmincszor is megismétlődhet.

7. A menopauza idején alvászavarok szintén jelentkezhetnek, a legtöbb esetben súlyos inszomnia, álmatlanság következik be, amely komoly kimerültséggel jár.

8. Lelki tüneteket, mint hangulatváltozás, nyugtalanság, idegesség, ingerlékenység, általános elégedetlenség, szomorúság vagy egyenesen depresszió – ezeket is mind magával hozhatja a menopauza.

9. A változókor legkellemetlenebb tüneteinek egyike a hízás.

10. A menopauza a szexuális vágyat is csökkenti, szintén a hormonális változásoknak köszönhetően.

+1. Éppen ezért a változókor nem csupán a nőnek, a férfinak is próbatétel, hiszen a tünetek rányomhatják bélyegüket a párkapcsolatra. Viszont a férfiak sok-sok nyitottsággal, türelemmel és megértéssel igencsak meg tudják könnyíteni ezt a kihívásokkal teli időszakot a nők számára.

(via Iványi Orsolya)

(Borítókép: Index)