Egy ügyvéd házaspár dílerkedett Pest megyében

2021.12.10. 09:43 Módosítva: 2021.12.10. 09:43

A budapesti rendőrök egy kábítószer-kereskedő házaspáron és a viszonteladójukon ütöttek rajta Pest megyében. 

A rendőrségi portál beszámol róla, hogy 2021. december 7-én reggel két Pest megyei településen fogták el azt az ügyvéd házaspárt, illetve egy férfit, akik kábítószer-kereskedelemmel gyanúsíthatóak. A hatóság szerint a férj és a feleség amfetamint és kokaint szerzett be nagy tételben, amit továbbértékesítésre adott el egy solymári férfinak. A házaspártól két gépkocsit, értékes karórákat és készpénzt foglaltak le.

A jelentős mennyiségű drog a továbbértékesítő lakásán tartott kutatás során került elő: ott bruttó két kilogramm amfetamint és bruttó fél kilogramm kokaint találtak a budapesti rendőrök.

A kábítószerek feketepiaci összértéke elérheti a húszmillió forintot. Ezen kívül itt is lefoglaltak egy autót, különböző valutanemekben összesen több mint 17 millió forintnyi készpénzt és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható eszközöket.

A híradásból az is megtudható, hogy a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányság a 35 éves férfit és feleségét, valamint a 42 éves férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanújával őrizetbe vette, vallomást egyikük sem tett.

Azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az ügyvéd házaspárnak szállította a kábítószert, 2021 szeptemberében a fővárosban fogták el a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói.

A férfi kocsijában akkor mintegy 900 ezer forint értékű amfetamint és 400 ezer forint értékű kokaint találtak. 

(via Police.hu)