Hankó Zoltán: Veszélybe kerültek a kistelepülések patikái

BVALI20210811005
2021.12.11. 14:55

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, január 1-jétől már nem lehet vény nélkül kapható gyógyszert venni Magyarországon az interneten. Az erről szóló törvénymódosítást egy hete fogadták el a parlamentben, így a jövő évtől a futárok nem vihetik ki a megrendelt gyógyszert, csak gyógyszerészek vagy szakasszisztensek szállíthatják házhoz.

A vényköteles készítményekre eddig is ez a szabály vonatkozott. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint a végrehajtási rendelet sok, még nyitott kérdést fog tisztázni.

A tisztviselő a Karc FM péntek reggeli hírműsorában arról is beszélt, hogy a kamara kezdeményezte a jogszabályváltozást, ugyanis az utóbbi időben elterjedt az a módszer, hogy a vény nélkül kapható gyógyszereket futárokon keresztül értékesítették a nagykereskedelmi cégek. 

Hankó Zoltán meglátása szerint ez veszélyezteti a kistelepülések patikáinak forgalmát, azok létezése került veszélybe, valamint kiiktatja a betegek gyógyszerésszel történő találkozását is, holott a betegeknek szükségük van egy patikus személyes tanácsaira és meglátásaira. 

A gyógyszerészi kamara elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy 

az online gyógyszerforgalom jelenleg egy százalékot tesz ki, de szerinte ez néhány éven belül 15 százalékra növekedhet. 

Hankó Zoltán elmondta, hogy az online gyógyszer-értékesítést még tíz éve engedélyezték, mostanra mintegy ötszáz gyógyszertár élt a csomagküldés lehetőségével.

Mint fogalmazott, a betegek várhatóan január elseje után is rendelhetnek az interneten vény nélküli gyógyszereket, de azokat csak a patikák dolgozói szállíthatják ki. 

(Borítókép: Gyógyszertár Borotán 2021. augusztus 11. Fotó: Váli Miklós / MTI)