Egyre több érv szól a későbbi iskolakezdés mellett

GettyImages-1212699555
2021.12.11. 16:02
Gond van a gyerekek alvásával - figyelmeztet a Magyar Alvás Szövetség.

A Magyar Alvás Szövetség az elmúlt években több olyan kutatási eredményre is felfigyelt, melyből arra lehetett következtetni, hogy egyre több gond van a gyerekek alvási szokásaival. A szervezet emiatt azt javasolja, hogy az általános, valamint a középiskolák tanórái egyaránt reggel fél 9-kor kezdődjenek el. 

Maga a pandémiás helyzet is erősítette ezt, hiszen most már látjuk, hogy a megváltozott életkörülmények jelentősen befolyásolták az életvitelt is

– árulta el az Inforádió érdeklődésére G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

Hozzátette: mindezeken kívül több alvásszakértő és – kutató is felismerte, hogy az alvásminőségre az alvásidő csökkenése negatívan hat, ez pedig a következő napi teljesítményre is hatással van. 

Hasonló következtetésre jutott a szövetség is saját felmérésében, melyet a Szinapszis Egészségkutatóval közösen végeztek. 

Mi is úgy látjuk, hogy az iskolás korú gyermekek, az általános és középiskolások körében foglalkoznunk kell az alvás minőségével

– folytatta a szövetség elnöke, aki kijelentette: a gyerekek reggel 8 órakor, valamint nulladik óra esetén 7-kor lényegében „használhatatlanok”. 

9 óra körül jön meg az a késztetés és készség, hogy a gyerekek koncentrálni tudnak. Tehát azok a gyerekek, akik 8 órára járnak iskolába, 6 és 7 óra között kelnek, vannak, akik ennél jóval korábban is. Ezt az időpontot pedig ki lehetne tolni, ugyanis akár fél órával több alvásidő is jelentős mértékben javíthatna az alvás minőségén.

Ezért azt javasoljuk, hogy legkorábban fél 9-kor kezdődjenek az órák, de ennél még jobb lenne a 9 órai tanításkezdés

– vázolta a szakmai elképzeléseket G. Németh György. A szövetség vezetője elmondta, hogy a későbbi iskolakezdést már az Egyesült Államok több tagállamában is bevezették, ami működőképesnek bizonyult. 

G. Németh György szerint a későbbi kezdés tapasztalatai is jók, ami szülőknek is 30-40 órával több alvásidőt jelent. 

(Borítókép: Lars Baron / Getty Images)