Elég volt a szétdobált budapesti rollerekből, jön a bírság

TRAL5377
2021.12.14. 15:14
Budapesten ma 7000 megosztott roller és 2000 kerékpár található szerteszét. A kaotikus helyzetet az okozza a városban, hogy ezeknek az eszközöknek a használatát nem szabályozta senki. Eddig. A szerdai fővárosi közgyűlés a budapesti köztereken elharapózott káoszban szeretne rendet vágni azzal, hogy a szabályozás megteremtésével új alapokra helyezi ezeknek az eszközöknek a használatát és parkoltatását.

A főváros nem vár tovább arra, hogy a KRESZ keretei között országos szinten szabályozzák a rollerek és e-rollerek, illetve egyéb, egyensúlyozást igénylő eszközöknek a használatát, ezért a BKK-val és a kerületekkel közösen mintegy 500 mikromobilitási pont kialakítására vállalkoznak. Az első 1-200 ilyen pont a jövő év első felében épülhet meg. 

Nem tiltani kell, hanem szabályozni – hangsúlyozta Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke a BKK által a témában tartott sajtóbeszélgetésen. Ezek az eszközök egyfelől sokkal jobb közterület kihasználást tesznek lehetővé, hisz egy parkoló autó helyén akár 10-12 roller is parkolhat, ugyanakkor számos konfliktus forrása is, elég ha a gyalogosok közti cikázásra vagy az út közepén lefektetve, sorsukra hagyott gépekre gondolunk. A cél az, hogy végre ezeket a megosztás alapú mikromobilitási eszközöket rendezett viszonyok között integrálják a közösségi közlekedés nagyobb rendszerébe.

Az integráció első lépéseként létrehoznak egy olyan mobilitást menedzselő rendszert, amellyel nyilvántartják, felügyelik és engedélyezik az eszközök mozgását Budapesten. A fizikai integrációt az elsőként megjelenő mikromobilitási pontok jelzik majd, itt csak megosztás alapú mikromobilitási eszközöket illetve bicikliket (saját bringát is beleértve) lehet felvenni és leadni. Ettől várják a rendezetlenség megszűnését. A tervek szerint szolgáltató-semleges pontok lesznek, azaz itt minden eszköz elérhető lesz innen. A legsűrűbben lakott városrészeken akár egymástól 150 méteres távolságban is találkozhatnak ezekkel a pontokkal a felhasználók. A mobilitási állomásokat a város legforgalmasabb csomópontjain alakítják ki, ahol minden járművet leparkoltathatnak, a megosztás alapú robogókat is beleértve. 

A szolgáltatók (BuBi, Donkey republic, Lime, Bird, Tier) hatósági szerződést köthetnek majd az adott közterület tulajdonos önkormányzatával, a közterület használatért pedig majd díjat fizetnek.

 Addig is, amíg ezek a pontok a maguk fizikai valóságában nem épülnek meg, virtuálisan jelölik ki, tehát az alkalmazások GPS-e már mutatni fogja, hogy hol tehetőek le, illetve hol találhatóak meg ezek a rollerek, biciklik. Természetesen majd a felfestés jelzi a végleges megoldást. A külvárosi területeken a helyi önkormányzatok dönthetik majd el, hogy élnek e a mikromobilitási pontok kialakításának lehetőségével, vagy maradhat a szolgáltatók jelenlegi, "ajtótól-ajtóig" felhasználási rendszere.

Már több mint 500  mikromobilitási pontot terveznek a szakemberek, a megvalósításuk akkor gyorsulhat fel, ha létrehozásukra a kerületi önkormányzatok gyorsan megkötik az együttműködési megállapodásokat a fővárossal. Jövőre először a VI., VII. és VIII. kerületben tűnnek majd fel ezek a nagyjából 10 négyzetméteres pontok.

A kizárólagos lakossági parkolóhelyek és a  mikromobilitási pontok kialakítása kéz a képben jár, a helyi állandó lakók gépkocsi parkolását megkönnyítő önkormányzatok egyszerre adták be az engedélykérelmüket a fővároshoz a parkoló-, illetve a feltételéül szabottmikromobilitási pontok kijelölésére.

A szolgáltatók még nem kötötték meg a közterületeket tulajdonló önkormányzatokkal a hatósági szerződéseket, de az eddigi egyeztetések alapján már tudható, hogy a szerteszét hagyott eszközökért közvetlenül nem a felhasználót, hanem a szolgáltatót fogja bírságolni az önkormányzat. Az már a megosztási szolgáltatást végző cégtől függ, hogy a bírságot miként hárítja tovább az eszközeit szétdobáló felhasználói felé.

(Borítókép: Elhagyott elektromos roller a Wesselényi utcában. Fotó: Trenka Attila / Index)