A Kutyapárt segítené a Fudan-os aláírásgyűjtést, de nem kaptak elég ívet

BP-7896
2021.12.20. 20:59
Azért tényleg meg van áldva ez az ország nem csak a kormányával, hanem ezzel az ellenzékkel is – közölte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Facebook-oldalán hétfőn. A párt azt írta: azért nem tudják elkezdeni sok helyen a Fudan-os aláírásgyűjtést, mert alig kaptak aláírásgyűjtő íveket az ellenzéki összefogástól.

Próbálnánk segíteni a népszavazásos aláírásgyűjtésben, de épp elakadunk, mert alig kaptunk az ellenzéktől aláírásgyűjtő íveket. Múlt héten 680 ívet adtak nekünk, mi már akkor is hüledeztünk, hogy ez nagyon kevés, hiszen Budapest mellett gyűjtenénk még több tucat más városban is. De ők azt mondták, hogy A Szent Képlet alapján ennyi jár nekünk, de majd próbálnak még szerezni. Az egésznek persze semmi értelme, hiszen alapból ők annyi ívet kérhettek a Választási Irodától, amennyit akartak

– írta a párt a közösségi oldalán.

A Kutyapárt hozzátette: több ívet azóta se kaptak és ezért sok városban nem tudják egyelőre elkezdeni az aláírásgyűjtést, „hiába vannak meg hozzá a passzivisták, a putkoordinátorok, a pultok a friss matricákkal, meg minden”.

Azt is megjegyezték: sok aláírásgyűjtésben vettek már részt, de eddig azért mindig sikerült megugraniuk, hogy tudjon aláírást gyűjteni, aki szeretne, „kár, hogy a hat pártnak ez nem sikerült”.

A hvg.hu úgy tudja: kérdésenként mintegy 20 ezer aláírás gyűlt össze az első napokban az ellenzék népszavazási kezdeményezéseinek – Fudan Egyetem és álláskeresési járadék – támogatására. Hivatalos számot a szervezők egyelőre még nem mondtak, csak annyit közöltek a hvg.hu-val, hogy „jól halad” a gyűjtés.

Simon András, aki szakértői, tanácsadói feladatot vállalt Márki-Zay Péter mellett, a Telexnek azt írta, az első körben az Állami Nyomdától megkapott valamennyi ívet kiosztották az aktivistáik között, az utánpótlást pedig már több mint egy hete megigényelték a Nemzeti Választási Irodánál, de amint lesznek új ívek, a Kétfarkú Kutya Párt elsőbbséggel kap belőlük.

Kis türelem, a jó hír az, hogy jóval több a kormányváltást kívánó magyar, mint az aláíróív

– fogalmazott Simon András a lapnak.

A Facebook-oldalukon a Kutyapárt azt is írta:

sajnos nem a hatpárti ellenzék kizárólagos ügye ez a népszavazás, segítünk, ahogy a tavaszi Fudan-konzultációnál is tettük sokféle formában.

Emlékeztettek rá, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterrel együtt először vetették fel tavasszal a népszavazás ötletét.

Az ellenzéki párt azt is közölte:

a hatpárti ellenzék oldalán meghirdetett helyeken az aláírók szerint sok esetben nincs valójában pult, hiába mennek oda. Készül valami fotó egy-egy politikussal, aztán annyi.

A Nemzeti Választási Iroda a napokban adta át Karácsony Gergelynek a Fudan Egyetemre és az álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő íveket.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)