A helyesírással is meggyűlt a baja az elfogott 17 éves zsarolónak

2021.12.20. 11:50

Egy 17 éves fiú egy 55 éves férfit zsarolt és fenyegetett, tettéhez később társakat is beszervezett. 

kep1-1024x424
Fotó: Magyarország Ügyészsége

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztat róla, hogy egy fiatalkorú 2021 júliusától telefonon, illetve az általa kézzel írt levélben azzal zsarolta az 55 éves személyt, hogy amennyiben nem ad neki készpénzt, úgy róla egy olyan fényképet juttat el a gyámhatósághoz és a rendőrséghez, amely miatt a sértett börtönbe kerülhet. A fiatal fiú a bűncselekmény elkövetésébe nem sokkal később bevonta két, szintén fiatalkorú, egy 16 és egy 17 éves társát is, mivel a jelenlétükben, az egyiküktől kölcsönkért telefonon ismételten felhívta a sértettet, akit ekkor már azzal fenyegetett meg, hogy felgyújtja a házát, amennyiben nem fizet neki még aznap százezer forintot.

A fiatalok ezt követően megállapodtak abban, hogy amíg az egyikük átveszi a sértettől a készpénzt, addig két társa a közelben elrejtőzve figyeli az eseményeket, a megszerzett pénzt pedig később elosztják egymás között. A pénz átvételekor azonban a nagyatádi nyomozók elfogták és őrizetbe vették őket. 

Az ügyészség az egyik vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés, míg két – a bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtó – társával szemben javítóintézeti nevelés kiszabására tett indítványt.

(via Ügyészség)