Térkép, Galéria, Videó
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véget ért 2021 utolsó Kormányinfója, ezúttal Orbán Viktor válaszolt az újságírók kérdéseire.

  • A kormányfő a magyar labdarúgás fejlődésére vonatkozó kérdésre úgy fogalmazott, hogy lassabban haladunk, mint kellene, de ez most már nem pénzkérdés, a fejlődésnek nem pénzügyi, hanem minőségi korlátai vannak.

  • „Miért ügyel rá kényesen, hogy ne ejtse ki Márki-Zay Péter nevét? Ennek mi az oka?” – tette fel a kérdést a 168.hu újságírója.

    „Mi hasznom lenne az ellenkezőjéből?” – kérdezett vissza Orbán Viktor.

    „De szinte már kínosan figyel arra, hogy ne ejtse ki a miniszterelnök-jelölt nevét” – fogalmazott az újságíró.

    Orbán Viktor bólogatva és mosolyogva azt mondta: „Így van. Ezt jól látja.”

  • Egyetért-e Orbán Viktor Matolcsy György azon véleményével, hogy fel kell darabolni Budapestet? „Minden remek gondolat valahonnan jön” – jelentette ki a miniszterelnök. A kérdésre, hogy például Zuglót leválasztaná-e Budapestről, azt mondta, hogy erről döntsenek a zuglóiak.

    A jegybank elnöke a Magyar Nemzetben megjelent Mi lehet a Budapest-dilemma megoldása? című cikkében arról írt: Budapest túl nagy az országhoz képest, ezért kisebb részekre kell bontani, de helyi népszavazások útján.

  • Kedden jelent meg a sajtóban, hogy hosszú pereskedés után a magyar hatóságok kiadták a keleti vakcinák engedélyeztetési eljárása során keletkező dokumentumok egy részét. Az iratok szerint a magyar szakembereknek is voltak aggályai mind a kínai, mind az orosz vakcina alkalmazásával kapcsolatban.

    A 168.hu újságírója azt kérdezte, hogy a kormány tudott-e erről. A miniszterelnök elmondta, hogy a kínai vakcinát a WHO is engedélyezte, Oroszországban pedig két különböző gyárban is jártak a magyar szakemberek. Orbán Viktor egyébként nem ismeri azokat a dokumentumokat, amelyekről a sajtóban írtak. Leszögezte a vakcinák ügyével kapcsolatban, hogy a gondatlanság ki van zárva, „a jó gazda gondosságával” jártak el.

  • Sok mindent láttam már ebben a szakmában, de ilyet még nem – mondta Orbán Viktor Márki-Zay Péter rezsicsökkentésről szóló szavaira vonatkozó kérdésre. A miniszterelnök leszögezte, a kormánynak az a dolga, hogy támogassa az embereket, ezért nem érti, ami történik, az ő koordináta-rendszerében nincs ilyen bolygó.

    A kormányfő azt is elárulta, hogy terveznek még népjóléti intézkedéseket a választások előtt, de részletekről nem beszélt.

  • A kormányfő Bige László és Márki-Zay Péter kapcsolatára egy elvi megjegyzést tett: különböző megoldások vannak, egy-egy országon belül is más-más felfogások. Orbán Viktor kifejtette, Magyarországon a jobboldal azt a felfogást követi, hogy az üzletemberek az üzletet, a politikusok a politikát csinálják, ha pedig bármelyik irányba átlépik ezt a vonalat, akkor rendet kell tenni. Azzal folytatta, hogy az ő oldalukon is volt ilyen, de rendet is tett, amikor kellett. A baloldalon viszont üzletemberek is csinálnak politikát.

  • A 24.hu arra kérdezett rá, mi volt Orbán Viktor első reakciója, amikor az ügyészségi közleményből értesült Völner Pál ügyéről.

    „Gondoltam egy erőset” – jelentette ki a miniszterelnök. Kérdésre azt is elmondta, ha előbb tudott volna az ügyről, az nem lenne helyes. Azt is hozzátette: az ügyészség nincs a kormány alá rendelve, ha ez így lenne, mondott volna dolgokat. De nem így van, és ez a dolgok helyes rendje.

    Azt is megkérdezték tőle, van-e tudomása más érintettről a Völner-üggyel kapcsolatban. Orbán Viktor kiemelte: ha lenne, akkor azonnal fel kéne lépnie ellene. Meg is tenné, ha valóban lenne tudomása ilyenről.

    Arra a kérdésre, hogy miért nem szólítják fel Völner Pált képviselői mandátumának visszaadására, a miniszterelnök azt mondta: a képviselő felelőssége a mandátum visszaadása, erről nem szavazhat a Fidesz, nem vehetik vissza tőle.

  • A kormányfő nem járt mostanában a hatvanpusztai birtokon, de minden második nap látja az interneten. A HVG újságíróját az erre vonatkozó kérdésekkel a tulajdonoshoz irányította.

  • Orbán Viktor szerint a harmadik oltás az omikron ellen is jó, de azt, hogy milyen variánsok jönnek még, vagy a különböző vakcinák milyen mértékben lesznek jók az omikron ellen, még nem tudjuk megmondani. A kormányfő kulcskérdésnek tartja, hogy a harmadik oltás működjön, a negyedikért már ő is nehezen menne, ementáli sajtot emlegetve a sok oltás miatt.

  • Mikor állítják össze, mikor teszik közzé a Fidesz választási listáját? – tette fel a kérdést az Index. Orbán Viktor röviden azt válaszolta, hogy legkésőbb ötven nappal a választás előtt, még azonban az államfőnek ki kell pontosan írnia a választás dátumát.

    A francia–V4-csúcs után várhatók még további, kibővített V4-csúcstalálkozók a magyar elnökség alatt? Erre válaszul a miniszterelnök elmondta: a következő találkozó Boris Johnson brit miniszterelnökkel lesz, még nincs eldöntve, hogy Londonban vagy Budapesten. Várják még az új német kancellár válaszát, illetve mindenképpen lesz találkozó a Türk Tanács és a V4-ek között, illetve amerikai résztvevőkkel Budapestre jön a Conservative Political Action Conference (CPAC) nevű konzervatív konferencia.

    Mi alapján gondolják azt, hogy a januárra és márciusra bejelentett pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója? Ezt mi bizonyítja, mi volt az a jel, ami erre utalt? „Nem tudom” – válaszolta először Orbán Viktor, majd azt mondta, hogy kiáll a minisztere álláspontja mellett, aki szerint a baloldal kampányakciója, és valójában Gyurcsány Ferenc irányítja a pedagógusokat. „Ha a miniszterem azt mondta, akkor így van” – tette hozzá Orbán Viktor.

    Tervez-e a jövőben Magyarország lépéseket tenni az ügyben, hogy a Szputnyikkal oltott állampolgárok utazási nehézségeit megoldja? A kormány próbálkozik, de egyelőre vastag falak magasodnak előtte. A kínai vakcinával egyszerűbb a helyzet, mert azt a WHO elismerte, az orosz vakcinát azonban nem, várják, hogy a nemzetközi hatóságok ráüssék a pecsétet.

    Még mindig Ausztria a labor, vagy már más mintát követünk a járványkezelésben? Már nem, mert Ausztria karanténtípusú védekezést folytat, Magyarország pedig oltásalapúra tért át. „Az oltásban hiszünk” – fogalmazott Orbán Viktor.

    Egy magyar orvosok által novemberben publikált vizsgálat szerint egy könnyen elérhető, olcsó antidepresszánsnak már kis adagjával is harmadára csökkenthető a Covid-halálozás a kórházakban. Értesültek-e erről a hatékony terápiáról, fogják-e széles körben alkalmazni a magyar kórházakban? Orbán Viktor elmondta: a kormány nem egészségügyi hatóság, az Emmi dönt a gyógyszerekről és terápiákról.

  • Október 23-án Orbán Viktor a beszédében említette, hogy az Egyesült Államokban is mozgolódnak a magyar választás miatt. Ezzel kapcsolatban a Pesti Srácok megkérdezte, milyen külföldi beavatkozástól tart a kormány.

    „Ezt a szót felejtsük el!” – válaszolta Orbán Viktor. Hozzátette: nem tartanak senkitől sem, meg fogják védeni magukat, biztosan meg fogják védeni azt, ami Magyarországé. A külföldi beavatkozással kapcsolatban azonban úgy fogalmazott:

    Vendéget fogadunk, jön Gyuri bácsi. Hozza az összes barátját, mind itt lesznek.

  • Orbán Viktor Kövér László titkosszolgálati vezetők előtt elhangzott, majd kiszivárgott beszédéről elmondta: amikor beszélnek, akkor az három státuszban történhet. Az első, amikor minősítést kapnak az ott elhangzottak, ez nem hozható nyilvánosságra. A második, ami nem nyilvános, de nem is titkosított rendezvény. A harmadik a teljes nyilvánosság előtti megszólalás. A kormányfő úgy látja, Kövér László beszédénél a második esetről van szó, ha az első történt volna, annak jogi következményei kellettek volna hogy legyenek.

  • A Pesti Srácok megkérdezte Orbán Viktort, mit szól ahhoz, hogy az ellenzék arról beszél, feles többséggel is megváltoztatnák a kétharmados törvényeket. A miniszterelnök szerint ez komolytalan, csak politikai blöff.

    „Visszaadom a diplomámat, ha ez igaz” – jelentette ki nevetve. Hozzátette: szilárd alkotmányos rend van, Magyarország „nem egy sufni, nem egy kóceráj”.

    Eltörölhetők-e feles többséggel a kétharmados törvények? Módosítható-e az Alaptörvény? Ezekkel a kérdésekkel több cikkben is foglalkoztunk, ezeket itt és itt találja.

  • Orbán Viktor leszögezte, ha a helyzet megkívánja, korlátozásokat vezetnek be, de most úgy látja, hogy az utóbbi napokban kedvezőbbek az állapotok, viszont az új variánst még nem tudják pontosan felmérni. A kormányfő szerint a vírust csak oltással, nem karanténnal lehet legyőzni. Ezután arról beszélt, hogy hamarosan harmadik oltáshoz köthetik a védettségi igazolványokat, de nem rögtön az új év kezdetén.

    Mint arról beszámoltunk, javultak a járványadatok, a kedden közzétettek szerint kevesebb mint kétezer új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában.

  • Megkérdezték Orbán Viktort arról is, mit szól ahhoz, hogy Karácsony Gergely állítása szerint a Városháza ügyében tartott házkutatások miatt ordítozott Pintér Sándor belügyminiszterrel.

    Nagyra értékelem a főpolgármester úr bátorságát, mert én ’96 óta dolgozom együtt a belügyminiszterrel, de én még a hangomat sem mertem felemelni a társaságában. Tehát... igyekszem felzárkózni

    – fogalmazott Orbán Viktor.

  • Az Európai Unió bővítését érintő kérdésre Orbán Viktor azt mondta: „nem állnak jól a csillagok, de sose álltak jól”, ugyanakkor a bővítési ernyedtséget, amely úrrá lett az unión, le kell tudni győzni. Mindent megtesz azért, hogy meggyőzzön mindenkit arról, hogy a Balkán biztonsága kulcskérdés, a térség stabilitását összeurópai érdekké kell tenni. Ha sikerül, akkor meg lehet győzni a nagy tagállamokat arról, hogy legyen bővítés.

  • Hogyan változtatta meg a tizenhat, kormányfőként töltött év? – kapta meg a kérdést a Telextől Orbán Viktor. A miniszterelnök úgy fogalmazott, „abban reménykedem, hogy a javamra változom”. Az esetleges választási vereségről kifejtette, a tapasztalat értékesebb, mint a spekuláció, ő tizenhat évet volt ellenzékben, tizenhat évet kormányon, vesztett és nyert is, át is adott és át is vett hatalmat.

  • Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország pénzügyi biztonsága miatt a tervezett ütemben nem valósítható meg a Ferihegyi reptér megvásárlása.

    Már nyáron felvetődött a kormány részéről a Budapest Airport megvásárlásának szándéka, később sajtóhírek szerint konzorciumok is szóba kerültek. A Bloomberg október elején arról írt, hogy a kormány újabb ajánlatot tett, több mint 1400 milliárd forint lehet a vételár. A tulajdonos AviAlliance november közepén közölte, hogy átvilágítást kezdeményezett, amelyet decemberben leállítottak.

  • A kormányfő elismerte, hogy nem jó a lapjárása a nemzetközi politikában, olyanok szenvedtek vereséget, akikkel jó viszonyt ápol. Felsorolta: Magyarországot azért nem hívták meg az amerikaiak a demokráciakonferenciára, mert Donald Trump barátai nem kaptak meghívást. Az izraeli miniszterelnökkel azért nem volt még találkozó, mert mindenki tudja, hogy Benjámin Netanjáhúval nagyon jó viszonyban volt. Angela Merkellel is jó kapcsolatot ápolt, de most szociáldemokrata kancellár  van.

    Az újonnan formálódó európai jobboldali tömbről és annak szerepéről elemzőket kérdeztünk, a részletekről ide kattintva olvashatnak.

  • Az Origo többek között arról kérdezte Orbán Viktort, szerinte foglalkozni kell-e a Nemzetbiztonsági bizottságnak azzal, hogy az Anonymus-maszkos alak által kiszivárogtatott hangfelvételen Bajnai Gordon egyik bizalmasa arról beszélt: Szabó Tímea a CIA ügynöke. Orbán Viktor válaszában elmondta: ezt miniszterelnökként nem mondhatja meg. Ugyanakkor kifejtette: Magyarország fontos geopolitikai pozícióban van, természetesnek tartja, hogy a térség ügyei iránt nagy az érdeklődés, és mindenki meg akarja tudni, mire számíthat, mi fog történni a Kárpát-medencében.

    Ráadásul Magyarország nem támogatja a föderalista birodalomépítést, tehát külpolitikát visz – tette hozzá a miniszterelnök. Szerinte éppen ezért nem kell meglepődni azon, ha a titkosszolgálati érdeklődés megnövekedett Magyarország iránt, azonban az országnak jól felépített önvédelmi rendszere van, a belügyminiszter jól működteti azokat.

    Arra is kitért, hogy sokakat érdekelhet, hogyan működik a magyar modell. Majd azt is mondta: Magyarországon vegyesen használják a nyugati és keleti eszközöket.

    Az Origo azt is megkérdezte, le kell-e mondania Karácsony Gergelynek, mert kiderült, hogy a fővárosban „korrupt, jutalékos rendszer működik”. Orbán Viktor kijelentette: a jogszabályoknak mindenkire egyformán azonos súllyal kell érvényesnek lenniük, ha ezt nem tudják biztosítani, akkor az közbizalomvesztéshez vezethet.

  • A kormányfő kiemelte: a Belügyminisztériumnak egyetlen iránytűt jelöltek ki, hogy legyenek olyan képességeink, mint az európai országoknak, a másik, hogy a hatályos szabályokat tartsák be. Áder János testőreinek lehetséges megfigyeléséről leszögezte, hogy mások a belső viszonyaik, mint ahogy az újságírók gondolják, harminc éve csinálják együtt, ezért ha valamire kíváncsi, akkor megkérdezi Áder Jánostól.

    Ahogy arról beszámoltunk, Áder János és családtagjai testőreit is megfigyelhették a Pegasus kémprogrammal. Részletek itt.

  • A kormányfő néhány héttel ezelőtt beszélt utoljára Völner Pállal. Azt is elmondta, hogy régóta ismerik egymást, együtt voltak kollégisták, a korrupciós botrányba keveredő, lemondott államtitkárról egy iskolai történetet elmesélve úgy fogalmazott, hogy „diákkoromban is bátrabb volt, mint én”, és sajnálja, ami most kialakult, bár nem tudja negligálni az ügyészség álláspontját, nem tud elvonatkoztatni a személyes tapasztalataitól sem, ezért meg kell várni a bíróság ítéletét. Ennek tudatában lehet majd beszélni a miniszter és a miniszterelnök felelősségéről. 

  • A tavaszi francia elnökválasztást megelőzően nem hoznak létre új frakciót az EP-ben, és a Fidesz sem csatlakozik addig sehova.

  • A kormányfő hangsúlyozta, hogy kampánykérdésekkel csak a kampányban foglalkozik, de Márki-Zay Péterről és az ellenzéki összefogásról annyit elmondott, hogy a főnök mindig a legerősebb koalíciós párt elnöke.

    Ez a retorika összhangban van az október 23-i beszéddel, ahol szintén csak körülírta Gyurcsány Ferencet a miniszterelnök, de nem mondta ki a nevét.

  • Az Ukrajnához való viszony ügyében a Financial Times kérdésére Orbán Viktor két igazodási pontról beszélt: az egyik a V4-es országok, illetve Lengyelország, a másik pedig a mérsékeltebb összeurópai álláspont. Az Ukrajnával és az Oroszországgal való viszonyról kifejtette: mindkettővel karbantartani kívánják a kapcsolatokat, és megadni nekik a szükséges tiszteletet. Azt is mondta: jó kapcsolatokat ápol az orosz vezetéssel, ugyanakkor a magyar kormány támogatja Ukrajna függetlenségét.

  • Orbán Viktor az ingyenes tesztelésről elmondta, hogy nekünk kórházi körülmények közötti tesztelésre alkalmas készleteink vannak. A kormányfő nem érti, hogy bizonyos teszttípus Nyugaton miért olcsóbb, mint itthon, ezt a Versenyhivatalnak vizsgálnia kell, ő nem tartja elfogadhatónak.

  • Orbán Viktor a lélegeztetőgép-beszerzésről elmondta, mindig a rosszabb forgatókönyvre kell készülni, ezért azt az utasítást adta ki, ha nyolc-kilencezer lélegeztetőgépre van szükség, akkor inkább legyen tizenöt-tizenhatezer.

    „A háborús logika szerint készültünk fel, örüljünk annak, hogy ez egy korlátozott háború maradt” – közölte. A kínai vakcinák megvásárlásáról úgy fogalmazott, hogy amennyire át lehet látni, átlátták és rendben lévőnek találták a beszerzést, ráadásul abban az időszakban nem voltak elérhető nyugati vakcinák.

  • Orbán Viktornál nem merült fel Varga Judit miniszter felelőssége Völner Pál ügyében, nem ismer olyan körülményt, amely ezt megalapozná. A kormányfő a nyomozásról akkor értesült, amikor az ügyészség közzétette a honlapján. Völner Pál ügyéről bővebben itt tájékozódhat.

  • A BBC kérdéseire válaszolva Orbán Viktor elmondta: a határkerítés építése elkerülhetetlen volt, mindenkit meg fognak akadályozni abban, hogy engedély nélkül lépjen be az országba. Hangsúlyozta: ha a magyar kerítés nem lett volna, akkor több mint százezerrel több migráns lenne először Ausztriában, majd Németországban.

    „Mi nemcsak Magyarországot, hanem Európát is védjük, ez a magyaroknak egy történelmi küldetése” – fogalmazott a miniszterelnök.

    Orbán Viktor szerint a magyar kormány két lábon áll a földön, Brüsszelben pedig filozófiai megoldást alkalmaznak a migrációval kapcsolatban, ez a konfrontációk oka. „Mi a realitások talaján állunk, ők meg egy buborékban élnek” – jelentette ki a miniszterelnök.