Majdnem minden csoportban vezet a Fidesz, de egy dolgot nem tud behúzni

DSZZS20180218101
2021.12.21. 09:27 Módosítva: 2021.12.21. 09:27
Az aktív választók többsége a Fideszre tervezi leadni a szavazatát a jövő évi választásokon – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

Azt írták, hogy az aktív választók 55 százaléka a kormánypártra voksolna, míg az ellenzéki közös listára csak 43 százalék szavazna. Emellett a megkérdezettek 70 százaléka azt mondta, hogy a Fidesz győzelmére számít, miközben csak 16 százalék válaszolta azt, hogy szerinte az ellenzéki pártok nyernek majd.

A felmérés adatai szerint a Fidesz szinte minden társadalmi csoportban megelőzi az ellenzéket. „Fellegvárának” számít a nyugdíjas társadalom és a községekben élők csoportja, ahol a válaszadók kétharmada kormánypárti szavazó.

Az egyetlen kivételt Budapest jelenti, ahol az ellenzék 59, míg a Fidesz 39 százalékon áll.

A Nézőpont Intézet ezenkívül jelezte, hogy mindez hibahatáron belüli elmozdulást jelent az októberben és novemberben mért adatokhoz képest (akkor a Fidesz 56, az ellenzék 42-43 százalékon állt). Ez azt is jelenti, hogy Márki-Zay Péter ígéretével ellentétben nem tudta bővíteni az ellenzéki szavazótábort – írták.

A Nézőpont által ismertetett eredmények nagy vonalakban összhangban vannak azzal a felméréssel, amelyet az ellenzék rendelt meg, és amelyet nemrég az Index megszerzett és részletesen ismertetett. Abban az áll, hogy a teljes lakosság körében 52 százalékra mérhető a kormánypártiak száma, miközben 43 százalék szeretne kormányváltást.

(via Magyar Nemzet)

(Borítókép: Szigetváry Zsolt / MTI)