Sztrájkra készülhetnek a szentgotthárdi Opel-gyárban

2021.12.21. 19:13

A szentgotthárdi Opel-gyárban szeptemberben kezdődtek a bértárgyalások, ám azóta sem sikerült megállapodni. A francia tulajdonosok két évre szeretnék megkötni a szerződéseket, amelyet 2022-re el is fogadtak a szakszervezetek, ám 2023-ra olyan ajánlat érkezett, amibe már a dolgozók nem mentek bele.

A gyárban két szakszervezet is működik, amelyek már sztrájkbizottságot is alapítottak, mivel a bértárgyalások eredménytelenek voltak, majd egy hétnapos kollektív munkaügyi vita is sikertelenül zárult. A sztrájkbizottságban az érdekvédők három-három képviselője vesz részt, és miután kidolgozzák a javaslatukat, januárban új ajánlatot tesznek a menedzsmentnek.

A szakszervezetek a tárgyalások akadozása miatt a sztrájkot, vagyis a munkabeszüntetést sem tartják kizártnak.

Ha mégis sikerül 2022 elején megállapodni a két év bértömegéről, az már nem konszenzust jelentő bérmegállapodásként, hanem sztrájkmegállapodásként kerül be a szerződések közé.

(nyugat.hu)