Barna Zsoltot nevezték ki a Magyar Bankholding vezérigazgatójának

2021.12.22. 10:42

A Magyar Bankholding közgyűlése december 15-én jóváhagyta Dr. Barna Zsolt vezérigazgatói kinevezését – tudatta a társaság közleményében.

Az elnök-vezérigazgató 2022. január 1-jétől irányítja a bankcsoportot. Amint arról a Barna Zsolttal készített interjúnkban is beszámoltunk, a szakember feladata lesz a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport üzleti tevékenységének irányítása mellett a három pénzintézet egyesülésének és átalakításának megvalósítása.

A fúzió eredményeképp egy a lakossági és vállalati ügyféligényeket egyaránt kiszolgáló, univerzális nagybank jön majd létre. Az épülő szuperbankban jelentős hangsúlyt kap a lakossági, mikro-, kis- és középvállalati, valamint agrárügyfeleinek nyújtandó kedvező árazású termék- és szolgáltatási paletta biztosítása is.

A szakember pályafutását az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeleten kezdte. 1998-tól a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) osztályvezetője, majd 2004-től főosztályvezetője, később a felügyeleti terület ügyvezető igazgatója volt.

2010-ben csatlakozott az OTP Csoporthoz, az itt töltött pályafutása alatt vezette az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt.-t, valamint 2018 szeptemberétől 2020 júliusáig az OTP Bank Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese volt. Ebben az időszakban nemzetközi tapasztalatokat is szerzett: ő irányította a pénzintézet első jelentős nemzetközi leánybanki integrációját Horvátországban, illetve a montenegrói CKB Bank reorganizációját is.

2020. szeptember óta a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke. 2021. januártól az MKB Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatói posztját is betölti, mindemellett vezető testületi tagként részt vesz az MKB Csoporthoz tartozó egyes leányvállalatok irányításában.

A Magyar Bankholding Zrt. hazai tulajdonú pénzügyi holdingtársaság, amely a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoport fúziójának megvalósítását célozza. A társaság 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a három hitelintézet meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták, ezzel létrehozva Magyarország második legnagyobb bankcsoportját.

A létrejövő nagybank egyebek mellett nemzetközileg is élenjáró digitális megoldásokat vezet be. A három hitelintézet fúziója 2023-ban valósulhat meg.