Koronavírus-teszteket vizsgál a GVH, felmerült egy probléma

DEBRE20210117025
2021.12.23. 21:02

Gyorsított ágazati vizsgálatot kezdett a koronavírus-gyorstesztek piacán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert felmerült, hogy a belföldön kapható termékek ára európai összehasonlításban magas – közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.

Az antigénkimutató tesztek népszerűek, jelentős a kereslet irántuk belföldön – írták. A vizsgálatot is azzal indokolta a GVH, hogy a termékek árazása sokakat érintő probléma. A közlemény szerint felmérik a kínálatot és piaci folyamatokat, valamint az értéklánc különböző szintjein elhelyezkedő piaci szereplők körét az áraikkal együtt. A versenyhatóság ezért a közeljövőben számos piaci szereplőt fog megkeresni – tették hozzá.

A vizsgálat eredményeit jelentésben összegzik majd. A jelentéstervezet elkészítésére a GVH-nak egy hónapja lesz, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb egy hónappal meghosszabbítható. A versenyhatóság kiemelten vizsgál minden piaci magatartást, amely összefügg a járványhelyzettel, és a fogyasztók széles körét érinti – olvasható a közleményben.

A ma reggel közölt  járványügyi adatok  szerint 3586 új koronavírusos megbetegedést igazoltak csütörtök reggelre Magyarországon, 227-tel többet, mint egy nappal korábban. A fertőzöttek száma ezzel 1 237 330 főre nőtt a pandémia kezdete óta, míg az aktív betegek száma 127 251. Jelenleg 4827 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 454-en vannak lélegeztetőgépen; meghalt 140 koronavírusos beteg, az elhunytak száma így 38 307 főre emelkedett.

(Borítókép: Czeglédi Zsolt / MTI)