A járvány óta megugrott a sajátos nevelési igényű gyermekek száma

GettyImages-1217604378
2021.12.23. 05:59
Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus úgy véli, hogy a rosszul megoldott digitális oktatás mellett a pandémia előtt módosított beiskolázási törvény is sokat rontott a helyzeten.

Egy év alatt drámaian, több mint hatezerrel megugrott a sajátos nevelési igényű (sni-s) gyerekek, tanulók száma – írja a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

Az összesítés szerint jelenleg több mint 100 ezer sni-s gyermeket oktatnak a köznevelési és szakképző intézményekben, míg ugyanez a szám az előző tanévben 93,7 ezer volt.

A lap kiemeli: bár az sni-s gyerekek száma az elmúlt években folyamatos nőtt, a mostani emelkedés kiugrónak számít.

Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus, az Atipikus Fejlődés Módszertani Központ Alapítója mindezt a járvány okozta „oktatási káosszal” indokolja, de szintén közrejátszhat a 2019-ben módosított köznevelési törvény, amely hatéves kortól kötelezővé tette a beiskolázást.

A hatévesek több mint 20 százalékának nincs meg például a beszédhang megkülönböztetésének képessége, így kellett sokaknak iskolát kezdeni. Ez egyenes út a diszlexiához. Az erőltetett beiskolázás miatt ez többeket érintett, sokan éretlenül kerültek be. Ehhez jött a rosszul megoldott távoktatás, majd a második, harmadik, negyedik járványhullám oktatási káosza. Akinek csak egy kis hajlama is volt a zavarok kialakulására, annál nagy eséllyel ez meg is történt, mert nem kapott még annyit sem, amennyit egy rossz iskolarendszerben a pedagógusok adni tudnának

– fogalmazott Gyarmathy Éva.

Korábban az Index is több alkalommal írt a digitális oktatás árnyoldalairól, van olyan szakértő, aki szerint a diákok legalább egyéves lemaradásban vannak. Emellett annak is igyekeztünk utánajárni, hogy több lett-e az évismétlés azóta, hogy a koronavírus felbukkant. Az Emmi közlése szerint nemhogy több, de még kevesebb is lett, Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke ugyanakkor úgy véli, hogy a jelenség hátterében csupán a pedagógusok méltányossága állhat.

(via Népszava)

(Borítókép: Christopher Furlong / Getty Images)