Szép munkát végzett a Magyar Vöröskereszt

2021.12.23. 12:33
A Magyar Vöröskereszt két decemberi hétvégén összesen 34 tonna adományt gyűjtött az Auchan áruházakban.

December első hétvégéjén 15, az aranyhétvégén 19 tonna tartós élelmiszert, tisztító és tisztasági szereket, higiénés termékeket, édességet és játékot ajánlottak fel a vásárlók a rászorulóknak - közölte a Magyar Vöröskereszt. 

Az első hétvége adományai már célba értek, a második hétvégi felajánlásokat pedig szortírozás után már útnak indították a karitatív szervezet szociális szakemberei,

 hogy azok is karácsony előtt megérkezzenek oda, ahol nagy segítséget jelentenek nemcsak az ünnepi időszakban, hanem a mindennapokban is.

Az ország 24 Auchan áruházában zajló gyűjtést hat nap alatt csaknem ezer fős, munkatársakból és önkéntesekből álló vöröskeresztes csapat valósította meg 4200 órányi munkával.

A 34 tonnányi adományból szociális szakemberek állítottak össze a szükségleteknek megfelelő csomagokat, amelyek eljuttatását az országos hálózattal rendelkező karitatív szervezet azonnal megkezdte. Az elosztás a megyei szervezeteken keresztül zajlik, akiknek helyben pontos ismeretük van róla, hogy hol van a legnagyobb szükség a segítségre. A cél az, hogy az aranyvasárnapig összegyűlt felajánlások még karácsony előtt célba érjenek.

Az összesített adataink alapján elmondható, hogy a legtöbb adomány a maglódi és a csömöri áruházban gyűlt össze. Ezzel a mennyiséggel nagyjából 9700 rászoruló embernek és családnak tudunk segíteni nemcsak az ünnepek alatt, hanem tovább is, a hétköznapokban

- idézi az MTI Waller-Fekete Judit, a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője szavait.