Gyurcsány Ferenc elmondta, mi a személyes célja 2022-re

D KOS20200324018 (1)
2021.12.27. 17:57

Gyurcsány Ferenc szerint az év legfontosabb külpolitikai eseménye az új amerikai elnök, Joe Biden januári beiktatása volt.

A populista nacionalizmus nyomasztó négy éve után újra visszakaptuk a reményt, hogy a progresszió és a párbeszéd évei jönnek el a világpolitikában

– fogalmazott az atv.hu-nak a DK elnöke.

Gyurcsány Ferenc a hazai közélet legfontosabb eseményének az ellenzéki előválasztást tartja. A politikus kifejtette, hogy „ez az év is a fideszes botrányoktól volt hangos”, megemlítve a Pegasus kémszoftvert és Völner Pál ügyét.

A kormánypárt az elmúlt években számtalanszor eljátszotta saját becsületét és az emberek bizalmát, és hiszem, hogy nemcsak az idei, de a jövő év legnagyobb vesztesei is ők lesznek.

A korábbi miniszterelnök úgy látja, hogy Magyarország nyert, mert megvan a 106 egyéni ellenzéki képviselőjelölt, ráadásul

az előválasztás folyamatából a DK megerősödve került ki: mi adjuk a legtöbb jelöltet az ellenzéki összefogásnak, Dobrev Klára pedig minden képzeletet felülmúlóan jól szerepelt a miniszterelnök-jelölti előválasztáson.

Gyurcsány Ferenc a 2022-es parlamenti választásoktól azt várja, hogy tizenkét év után egy „új, demokratikus és európai kormányt adjunk a hazának”, ezek a személyes céljai is a következő évre.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. március 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)