Novák Katalin: Akik azt mondják, hogy bábu leszek, a nőket becsülik le

DSC4436
2021.12.27. 09:58
Magyarország első női köztársasági elnökének lenni többletfelelősséget jelent – nyilatkozta az Indexnek Novák Katalin, és elmondta, hogy a nemzet egységének kifejezésére törekszik majd, a jogállam lebontásához soha nem fog hozzájárulni. A családokért felelős miniszteri tisztségéről az év végével lemondó politikus hangsúlyozta: jelentősen csökken a különbség Magyarországon a vágyott és a ténylegesen megszülető gyermekek száma között, az elmúlt években 123 ezerrel több gyermek született hazánkban, akiket szüleik korábban elsősorban anyagi okok miatt nem mertek volna vállalni.

Kitől tudta meg, hogy önt jelölik köztársasági elnöknek?

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke beszélt velem, rajta keresztül kaptam a megtisztelő felkérést, hogy vállaljam el a kormánypártok jelölését.

Fontosnak tartja, hogy nőként kapta a jelölést, vagy mindegy, milyen nemű az államfő, a lényeg, hogy jól végezze a munkáját?

Magyarország első női köztársasági elnökének lenni többletfelelősség. Az elmúlt napokban számtalan nőtől hallottam, hogy ezt a saját sikerének is érzi.

A kinevezése hírére egyből támadások érték, mondván a Fidesz bábjaként fog viselkedni államfőként. Mit reagálna erre?

Vannak, akik rutinból, reflexszerűen támadnak mindent, amit Orbán Viktor bejelent, mert azt gondolják, az nekik szükségszerűen rossz. Akik azt mondják, én csak egy bábu leszek ebben a tisztségben, valójában nem engem, hanem a nőket becsülik le. Nem feltételezik, hogy egy nő önálló döntésekre képes, szuverén közéleti szereplő lehet.

Egyáltalán nem tartja aggályosnak, hogy egy pártpolitikust, sőt, egy kormánytagot választanak meg néhány héttel a ciklus vége előtt köztársasági elnöknek?

Pártpolitikusok minősítenek pártpolitikusnak. Ettől azért nem esem kétségbe. Mindenütt a világon, így Magyarországon is általános gyakorlat, hogy pártpolitikusok az államfő-jelöltek vagy akár pártvezetők töltik be ezt a tisztséget. Én a kormánypártok köztársasági elnök-jelöltje vagyok, ehhez a politikai közösséghez tartozom.

A köztársasági elnöknek ugyanakkor a nemzet egységét kell megjelenítenie, amint ezt az Alaptörvény is világosan megfogalmazza. Ezért a nemzet minden különbözőség feletti egységének kifejezése lesz a legfontosabb dolgom.

Az időzítésnek pedig egyszerű oka van: most jár le Áder János elnök úr megbízatása. Itt nincs mozgástér: az Országgyűlésnek most kell új elnököt választania.

Mit gondol, az államfőnek csak a jogszabályokban pontosan megfogalmazott keretek között kell feladatát teljesítenie, vagy szükséges erkölcsi-lelkiismereti értelemben is mintegy felügyelnie a végrehajtó hatalmat? Mindent alá kell írnia, ami a törvény betűjének megfelel, akkor is, ha lelkiismerete szerint helytelennek véli a jogszabályt?

A köztársasági elnök feladatait és lehetőségeit az Alaptörvény pontosan meghatározza. A jogállam éppen akkor jelent biztonságot, ha a jogszabályokat mindenki irányadónak tartja. Az elnök egy törvény aláírását megelőzően kifejezheti, ha fenntartásai vannak. Ez a lehetőség nekem is rendelkezésemre áll majd.

Ha arra kerülne a sor, hogy az ön elnöksége alatt az Alaptörvényt, vagy egy kétharmados jogszabályt próbálnának meg feles többséggel megváltoztatni, aláírná az erről megszavazott jogszabályt?

A jogállamiság lebontásához én soha nem fogok hozzájárulni.

A köztársasági elnökök gyakran választanak szimbolikus ügyeket, amelyeket igyekeznek képviselni. Ön mire szeretné ráirányítani majd a társadalom figyelmét?

A magyar gyerekek, a családok sorsa marad a szívügyem, a jövőben is értük dolgozom. Áder János következetesen képviselte a teremtett világ védelmét. Ez az ügy nekem is fontos: a második szakirányom a környezeti menedzsment volt. Ahhoz azonban, hogy legyen kinek megőrizni a Földet, szükség van a gyermekekre, a következő generációkra. A közös magyar jövő részei a határon túl élő nemzettársaink, ugyanígy a beteg gyermeket nevelő vagy egyszülős családok, de a felzárkózó roma közösségek is. Rájuk különösen oda fogok figyelni.

Tud már arról valamit mondani, hogy ki lehet majd az utóda?

A választásokig a Miniszterelnökségen Gulyás Gergely miniszter úr irányításával dolgozik majd a két államtitkárom és a teljes szakmai csapat. Jó kezekben lesz a családok ügye.

Az elődei között volt olyan, akihez szeretne felnőni köztársasági elnökként?

Minden elődömtől tanulhatok, akár pozitív, akár negatív értelemben.

Egyelőre még miniszter, de már itt az alkalom, hogy értékeljük a teljesítményét, ezért beszéljünk a családpolitikáról is. Nemrég elindították a családvédelmi kalkulátort. Miért csak most került erre sor? Eddig nem érzékelték, hogy kezd túl bonyolult lenni a családtámogatási rendszer?

Hálás vagyok azért, hogy a magyar családpolitika alakításáért nyolc évig felelhettem, jó visszatekinteni erre az időszakra. Bevezettük a CSOK-ot, a babaváró támogatást, az otthonfelújítási programot, a hitelelengedést, növeltük az adókedvezményeket, ott a Nők 40, az autóvásárlási támogatás, az Erzsébet-táborok bővítése, ingyenes étkezés, tankönyv, hosszú a sor. Segítség kell ahhoz, hogy ennyi lehetőség között minél könnyebben el lehessen igazodni. Néhány hete indult el az a bizonyos kalkulátor, de már több mint 55 ezren használták. Sokan még mindig nem ismerik a lehetőségek teljes körét, pedig jogosultak például a CSOK-ra, a jelzáloghitel elengedésre vagy a babaváró támogatásra is.

A Facebook-oldalát visszapörgetve azt látni, hogy az elmúlt hónapokban szinte hetente jelentett be kisebb-nagyobb családtámogatási intézkedéseket. Ezt már a kampány-üzemmód részeként tette?

Nyolc éve felelek a kormányban a családpolitikáért, és ha valaki ezt az időszakot végigpörgeti a Facebook-oldalamon, ugyanezt a dinamikát érzékelheti. Az elmúlt közel 12 évben ugyanis folyamatosan bővítettük a családtámogatások körét.

A kormány deklarált célja, hogy Magyarországon ismét elérjük a természetes reprodukcióhoz szükséges 2,1-es teljes termékenységi arányszámot, de három ciklus és rengeteg költés után még mindig messze van ez a cél. Megéri ennyit költeni, ha ezzel csak valamelyest lassítani sikerül a népességfogyást? Nem lenne érdemesebb a pénznek egy részét inkább a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának növelésére költeni?

Nagyon megéri.

A családpolitikánknak is köszönhetően tíz év alatt 123 ezerrel több gyermek jött világra. Olyan gyerekek születtek meg, akiket a szüleik – elsősorban anyagi okok miatt – nem mertek volna vállalni. Ezen felül százezer olyan kisbaba született meg tíz év alatt, akikről lemondtak volna a szüleik, hiszen közel felére esett vissza az abortuszok száma.

Nyugat-Európában azt tapasztalom, hogy a politikusok fatalista módon elfogadják az eléjük vetített jövőt, és csupán a kármentésre törekednek. Pedig nem érdemes alább adni annál a célnál, minthogy a fiatalok vágyjanak rá, és találják meg az értelmét és szépségét a családalapításnak. Magyarországon nagyon biztatók a jelek. Mi nem fogadhatjuk el azt a jövőt, melyben idővel elfogyunk. Hogy gyarapodunk, erősödünk-e, az elsősorban rajtunk, magyarokon múlik.

Ön tehát bízik abban, hogy valóban a saját erőnkből sikerülhet fordítani a demográfiai helyzeten?

Igen, bízom benne, hogy mi magyarok képesek leszünk hosszú távon tovább erősödni. Nem egyik napról a másikra, de már most növekszik a nagycsaládok száma. Egyre többen vállalnak harmadik gyermeket, és azok is egyre többen vannak, akik nem várnak sokáig a családalapítással. A nyugati trendekkel szemben Magyarországon sok fiatal ébred rá, hogy van lehetősége először családot alapítani, és azután is kiteljesedhet majd a szakmájában. Ha fiatalabb korban alapít valaki családot, akkor a kisgyereknek van nagyszülő-élménye, és az ilyen gyermek felnőve hasonló mintát ad majd tovább. Akik ráadásul nagy családban nőttek fel, maguk is gyakrabban vállalnak több gyermeket. Látom az esélyt arra, hogy ha kitartunk a családok előtérbe helyezése mellett, akkor a megörökölt katasztrofális demográfiai adottságok ellenére is képesek leszünk ismét megerősödni.

A nagycsaládok számának növekedése hosszú távon politikai előnyt jelenthet a Fidesznek? Úgy növelnék a nagycsaládosokkal a szavazóbázisukat, miként a nyugati baloldal a bevándorlókkal?

Ugye azt senki nem gondolja, hogy akik hazánkban igénybe vették a családtámogatásokat, ezek miatt automatikusan a Fideszre fognak szavazni? A nagycsaládosok között valóban vannak nemzeti, keresztény, polgári beállítottságúak, de sokan akadnak másképpen gondolkodók is.

Egy nemrég készült felmérésből kiderül: több gyermeket szeretnének a konzervatív beállítottságú fiatalok, mint akik liberális eszméket vallanak, ami hosszú távon politikai előnyt jelenthet a Fidesznek.

A konzervatív gondolkodás valóban összefügghet egy nagycsaládos életformával, hiszen aki gyermeket vállalt, az tudja, hogy nem vele kezdődött az élet, és nem is vele fog véget érni, s ezért hosszú távon érez felelősséget az életért. A konzervatív világlátás egyik alapvető jellemzője is éppen az, hogy értékeket őrzünk meg, és adunk tovább.

A magyar fiatalok több gyereket szeretnének, mint amennyi megszületik. Miért lehet ez még mindig így, ha 12 éve „családbarát ország” vagyunk?

Korábban öt vágyott gyerekből három született csak meg, most pedig már négy. Csak így tovább! Abban a generációban, akik most vannak a családalapítás életszakaszában, reményeim szerint bekövetkezik majd, hogy közel annyi gyermekük lesz, amennyit terveztek. A családpolitikánk arról szól, hogy, ne legyen anyagi akadálya a családalapításnak, gyerekvállalásnak. Most jobban állunk, mint valaha.

A 13. havi nyugdíj, amit visszavezetnek, egy olyan juttatás, ami nem épül be a nyugdíjba, így bármikor vissza is lehet faragni belőle. Nem lett volna jobb inkább beépíteni a nyugdíjakba ezeket a forrásokat? Ráadásul gyorsabb ütemben vezetik vissza a 13. havi nyugdíjat, mint eleinte ígérték. Nem egy kampányfogáról van itt szó?

A nyugdíjasok joggal tartották mérhetetlen igazságtalanságnak, hogy a megszorításokra hivatkozva 2008-ban elvették tőlük a 13. havi nyugdíjat. Most helyreállhat a rend. Februártól a teljes 13. havi nyugdíjat visszakapják az idősek. A nyugdíjemelés követi a várható infláció mértékét, így a tervezettnél nagyobb lesz az emelés, és idén volt egy 80 ezer forintos nyugdíjprémium is. Mindez együtt komoly segítség az időseknek, ami jól is van így, mert a nyugdíjasok is érzik azt, hogy a bérek milyen nagy mértékben emelkedtek az elmúlt tíz évben. S a mi életünk éppen velük kezdődött.

Grandiózus, ugyanakkor meglehetősen kampányszagú intézkedés a családi szja-visszatérítés, amire nem is lesz minden évben lehetőség. Nem lett volna felelősségteljesebb döntés valami olyan kisebb lépésre költeni, ami hosszú távon beépülhetett volna a családoknak járó juttatások rendszerébe?

Ez nem vagy-vagy. A béremelések, a növekvő adókedvezmények, a családtámogatások hosszú távon beépülnek, az adó-visszatérítés pedig egy egyszeri lehetőség. Egy nagyon nehéz időszak van a magyar családok mögött. A döntés jól illeszkedik az eddigi logikába, hiszen 2010 óta a munkát terhelő adókat csökkentette a kormány. Ezért van egykulcsos jövedelemadó, családi adókedvezmény, szja-mentessége a négygyerekes családanyáknak és a 25 év alattiaknak, ezért történtek a járulékcsökkentések. A családi adó-visszatérítésnél mindenki annyit kap vissza, amennyit befizetett. A maximális 800 ezer forint fejenként, 1,6 millió forint családonként nem kis összeg, és ezt a szülők arra fordíthatják, amire szeretnék.

A kormány családtámogatási intézkedéseinek jó része konkrét célokhoz: ingatlanvásárláshoz, lakásfelújításhoz vagy autóvásárláshoz kötött. Nem lenne korrektebb hagyni, hogy a családok maguk dönthessék el, mire használják a forrásokat? Ön családanyaként nem örülne jobban egy szabadon felhasználható támogatásnak, mint egy célhoz kötöttnek?

Ez sem vagy-vagy kérdése, hiszen van most is ilyen támogatás.

A babaváró tízmillió forintját szabadon felhasználhatják a fiatalok, a személyi jövedelemadó csökkentése, a családi adókedvezmény, a négy gyermekes édesanyák és a fiatalok SZJA-mentessége is pénzt hagy a családoknál, amivel azt kezdenek, amit csak akarnak.

De miért ragaszkodnak a célhoz kötött támogatásokhoz is?

A célhoz kötött támogatásoknak is megvan az értelme. Ez egy rendszer. A saját otthon fontos a családoknak, még a szabad babaváró támogatás nagy részét is erre fordítják a fiatalok. Nő a lakások, házak iránti kereslet, ami segít az építőiparnak, így abból is egyre többen tudnak megélni, jelentősen hozzájárulva a gazdaság növekedéséhez. Az elmúlt évek tapasztalataiból úgy látom, az emberek értik és értékelik a kormány céljait. A családok támogatása azonban nem egyszerűen a kormány programja. Magyarországon egyházak, családszervezetek, számos vállalat, tudományos műhelyek, is szövetségeseink, és sokat tesznek azért, hogy megerősödjön a családbarát gondolkodás. Megtisztelő, hogy nyolc évig a kormányzatban, megválasztásomat követően pedig államfőként ezután is tehetek majd személyesen azért, hogy Magyarországon minél jobb legyen családban élni.

Novák Katalin életrajza

1977. szeptember 6-án született Szegeden. Házas, férje Veres István, közgazdász. Három gyermekük van.

Politikai pályafutása:

  • 2020 – Családokért felelős tárca nélküli miniszter. A Stratégiai és Családügyi Kabinet társelnöke
  • 2018 – országgyűlési képviselő (FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség), az Országgyűlés Magyar-Francia Baráti Csoportjának elnöke
  • 2018 – 2020 A FIDESZ-KDNP pártszövetség népesedés- és családügyi kabinetjének elnöke
  • 2017 – 2021 A FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség alelnöke
  • 2017 – A FIDESZ külügyi titkára
  • 2014 – 2020 Család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériumában
  • 2016 – 2017 Nemzetközi ügyekért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériumában
  • 2013 – 2014 A Külügyminisztérium frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa
  • 2012 – 2014 Az emberi erőforrások miniszterének kabinetfőnöke
  • 2010 – 2012 A külügyminiszter miniszteri tanácsadója
  • 2003 – 2010 A gyermekekkel otthon töltött évek
  • 2001 – 2003 Kormánytisztviselő a Külügyminisztérium különböző főosztályain, többek között az EU-csatlakozásért felelős szakterületen

(Borítókép: Novák Katalin. Fotó: Kaszás Tamás / Index)