A rakéta mehet, petárdázásért 150 ezres bírság jár

DMARC20181231047
2021.12.27. 11:09
A tavalyi általános tilalommal szemben idén szilveszterkor szabadon lehet értékesíteni és felhasználni a különböző pirotechnikai eszközöket, persze nem ész nélkül. Az Index összegyűjtötte a szilveszteri durrogtatásra vonatkozó legfontosabb szabályokat.

Ahogy korábban megírta az Index, azok után, hogy tavaly úgy döntött a kormány, a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében mindenfajta pirotechnikai eszköz árusítását és használatát betiltja szilveszterkor, idén nem marad el a szezon. Így, aki szeretne, kedvére gyújtogathatja egymás után a szilveszteri tűzijátékokat.

Azaz idén szilveszterkor szabadon lehet értékesíteni és felhasználni a különböző pirotechnikai eszközöket.

A Magyar Rendőrség hétfőn hivatalos Facebook-oldalán tette közzé, mi mindennel érdemes tisztában lenni, amennyiben az új évet egy jó szilveszteri durrogtatással szeretnénk köszönteni.

Összességében érdemes tudni, hogy egytől-négyig sorolják be a különböző pirotechnikai osztályokat, és a számok növekedésével egyúttal szigorodnak a használati feltételek is. Miközben a polgári célú pirotechnikai termékek, vagyis a tűzijátékok felhasználásának szabályai nem változtak az elmúlt egy évben.

Lehet-e idén szilveszterkor petárdázni?

Továbbra is tilos petárdát vásárolni, birtokolni, felhasználni – emlékeztet a rendőrség.

Milyen szankciókra számíthat, aki megszegi a petárdázásra vonatkozó szabályokat?

Akit petárdázáson kapnak (beleértve a vásárlást, a birtoklást és a begyújtást), szabálysértési eljárás keretében akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat.

Mely pirotechnikai eszközöket használhatjuk szabadon, egész évben?

Az egyes számú pirotechnikai osztályba tartoznak a nagyon alacsony kockázatú és elhanyagolható zajszintű termékek, amelyeket zárt térben is lehet használni. Tipikusan ide tartozik a tortagyertya, a recsegő, a lepke, és a durranó-borsó. Ezeket a termékeket egész évben engedély nélkül megvehetik és használhatják, akik elmúltak 14 évesek.

Mit használhatunk kizárólag a szabadban?

A kettes pirotechnikai osztályú termékek, - amelyek szintén alacsony kockázattal és alacsony zajszinttel járnak -, ezeket már szabadban, behatárolt területen való használatra szántak.

Ilyen például a római gyertya, a röppentyű, a tűzforgó, a vezető-pálcás rakéta, a szikraszökőkút és a vulkán.

Ami ebbe a kategóriába tartozik, 16 éves kortól szintén egész évben megvásárolhatjuk, a a fiatalabbak viszont csak szülői felügyelet mellett használhatják.

Mely pirotechnikai eszközöket vásárolhatjuk meg és használhatjuk kizárólag a szilveszteri időszakban?

A hármas pirotechnikai osztályba tartozó termékek, például a magas hatóanyag-tartalmú rakéták és telepek közepes kockázattal járnak, és kizárólag szabadban, nagy nyílt területen használhatóak, zajszintjük nem ártalmas az emberi egészségre.

Nagykorúak ezeket december 28. és december 31. között engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhatják, tárolhatják és december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig felhasználhatják.

Mi legyen a fel nem használt, csak szilveszterkor engedélyezett pirotechnikával?

A fel nem használt harmadik pirotechnikai osztályba tartozó, illetve bármely hibás vagy lejárt szavatosságú terméket legkésőbb 2022. január 5-én éjfélig a forgalmazónak kell visszavinni.

Ő ilyenkor köteles ezeket térítésmentesen és bármiféle egyéb költség felszámítása nélkül visszavenni.

Akkor mi tartozik a négyes számú pirotechnikai osztályba?

A négyes számú pirotechnikai osztályba sorolt termékek nagy kockázattal járnak, kizárólag pirotechnikus által használhatóak, zajszintjük nem ártalmas az emberi egészségre.

Természetesen a szilveszteri időszakban is csak ők vásárolhatják meg, ha rendelkeznek az ehhez szükséges engedéllyel.

Hol vásárolhatunk szilveszterre pirotechnikai eszközöket?

Pirotechnikai termék egyedül hivatalos működési engedéllyel rendelkező, nyílt árusítású üzletből vagy forgalmazó raktárkészletéből vásárolható, amely az év végén, jellemzően bevásárlóközpontok környékén felállított konténerekben is lehet. Vásárokon és piacokon működési engedéllyel rendelkező üzletben csak játékos pirotechnikai termékek (alacsonyabb kockázati besorolású tűzijátékok) hozhatók forgalomba.

Szintén általános jó tanács, hogy kizárólag engedéllyel rendelkező forgalmazótól, magyar használati utasítással ellátott terméket vásároljunk. Saját és mások biztonsága érdekében a használati utasítást pedig értelem szerűen olvassuk el és tartsuk is be a benne foglaltakat.

Hogyan tároljuk ezeket?

A tárolásnál mindenképpen figyeljünk oda, hogy a tűzijátékok más tűzveszélyes anyagokkal, például üzemanyaggal vagy hígítóval együtt semmilyen körülmények közt ne tároljuk.

Pirotechnikai terméket tetőtérben, alagsorban és pincében sem szabad tárolni.

Ha elnedvesedett és utána kiszáradt, illetve valamilyen okból sérült burkolatú, akkor a többi pirotechnikai terméktől el kell különíteni. 

Egyszerre mekkora mennyiséget tárolhatunk a különböző pirotechnikai termékekből?

Az első és a második pirotechnikai osztályba tartozó termékekből egyszerre csak egy-egy kilogrammot (nettó tömeg) tárolhatunk A harmadik pirotechnikai osztályba sorolt termékekből egy időben maximum nettó három kilogrammot lehet tárolni.

Összességében mire figyeljünk még használat előtt és közben?

  • Mindenek előtt gyermekek semmiképp ne férjenek hozzá a tűzijátékhoz.
  • Ugyanakkor a rendőrség arra is figyelmeztet, hogy a szóban forgó pirotechnikai eszközök indításkor felnőtt kezébe sem valók.
  • Ezeket ne is a földbe szúrjuk, hanem egy stabilan álló csőből indítsuk, aki például lehet akár egy üres pezsgősüveg is.
  • Meggyújtáshoz használjunk szúrólángot adó gázgyújtót vagy vihargyufát.
  • Mielőtt nagyon belejönnénk a szilveszteri durrogtatásba, előzetesen győződjünk meg arról, hogy a kilövésnek nincs akadálya, ahogy tartsuk be a biztonsági távolságot is.
  • Soha ne használjuk a szabadtérre szánt termékeket zárt térben.
  • A biztonság kedvéért mindig legyen a közelben valamilyen tűzoltó készülék. Vagy minimum egy vödör víz.
  • A házi kedvenceket, kutyákat, macskákat tartsuk bezárva, mert ők sokkal érzékenyebben reagálnak a fény- és hanghatásokra.

Lesz-e hiány szilveszteri tűzijátékból, és idén jellemzően milyen árakra kell számítani?

A tavalyi kimaradt szezon után a piac optimistán várja az idei szilveszteri időszakot, a pirotechnikai eszközök rajongóinak pedig jó hír, hogy áruhiánnyal várhatóan nem kell számolni, miután a 2020-ról megmaradt teljes egészében megmaradt raktárkészletet idén dobják piacra. Az általánosan megugró inflációs hatásra azonban a pirotechnikai eszközök áránál is számítani kell.

(Borítókép: Szilveszterezők a budapesti Vörösmarty téren 2019. január 1-jére virradó éjjel. Fotó: Mónus Márton / MTI)



  • Tippek
  • Hírek