Kisteherautó ütközött egy vonattal Győr-Moson-Sopron megyében, egy ember meghalt

2021.12.31. 12:11

Egy kisteherautó ütközött egy vonattal péntek délelőtt a Bágyogszovát megállóhelynél lévő egyik vasúti átjáróban. Az ütközésben az autó sofőrje életét vesztette – közölte az MTI-vel a vonalat működtető Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. szóvivője. 

Rázó László tájékoztatása szerint a jármű a fény- és félsorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba, ahol a Győrből Sopronba tartó személyvonattal ütközött. A vonaton utazók közül senki sem sérült meg.

Hozzátette: a vasúti pálya is megrongálódott az ütközés következtében, emiatt a vonatközlekedés várhatóan csak az esti órákban indulhat újra.

A Mávinform tájékoztatása szerint a személy- és az InterCity vonatok helyett vonatpótlóbuszok közlekednek Csorna és Kóny között.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint a vonat mintegy kétszáz méteren keresztül tolta maga előtt a kisteherautót, amely beszorult a vonat alá, a szerelvény pedig leszaladt a sínekről.