Századvég: minden kutatás azt mutatja, hogy a Fidesz fog nyerni

2022.01.01. 09:38

Egyelőre minden kutatás azt mutatja, hogy marad a Fidesz–KDNP-kormányzat, csak az arány kérdéses – mondta Palóc André, a Századvég vezető elemzője az országgyűlési választások várható eredményével kapcsolatban az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

A 2021-es évet értékelve a szakember elmondta, hogy a lakosság többsége szerint a kormány jól kezelte a koronavírus-járványt. Az elemző szerint a gazdaság újraindítása is jól sikerült, év végére egy „egészen elképesztő gazdasági növekedés” indult el.

Novák Katalin családügyi miniszter köztársasági elnöki jelölésével összefüggésben Palóc André elmondta: a jobboldal adja az első magyar államfőt, aki nő, és aki a családvédelmet képviselheti, miközben Nyugaton megrendülni látszik a klasszikus család.

Az elemző úgy véli, hogy a baloldali előválasztáson látszott az ellenzék zavara. Márki-Zay Péternek, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjének szűk a mozgástere, nincs saját pártja, ezt azzal próbálja ellensúlyozni, hogy napról napra tesz „hajmeresztő” nyilatkozatokat, ezzel megsértve különböző társadalmi csoportokat.

Szerinte „nyilvánvaló, hogy ellenzéki oldalon a DK és Gyurcsány diktálja a tempót”, Márki Zay Péternek maradt a kommunikáció, de „az inkább kudarc” – fogalmazott az elemző.

Az elemző kitért a Városháza-ügyre is, szerinte a hangfelvételekből kiderült, hogy „működik egy mechanizmus, melynek lényege, hogy nyomott áron eladják az ingatlanokat, amik utána jóval magasabb áron kelnek el”.

A Városháza-ügy „egy szürkezónás téma”, még nem tudtak belőle kijönni, várják a nyomozás részleteit – vélekedett a szakember. Hozzátette: a főpolgármester tevékenységét a Városháza-ügy mellett dugók, csúszó projektek, botrányok jellemzik, zuhant a támogatottsága, bár Karácsony Gergely nagy túlélőnek tűnik.