A királynőnek nincs lába – nyolcvanéves Sólyom László

Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett. Anyja jó­módú iparos-kereskedő családból származott, anyai nagy­apjának fű­szer- és gyarmatáru-kereskedése volt. Atyai nagyapja vasúti tolató volt a MÁV-nál, aki nyug­díjba menetele után suszterként dolgozott otthon. Felesége sváb asszony volt, kilenc gyermekük szü­le­tett. Apja „mezei” jogászként végezve a pénz­ügy­igaz­ga­tás­ban helyezkedett el. A há­ború után „osztályide­gen­nek” kiáltották ki, el­bocsátották állásából, ezért a me­cseki erdőgazdaság­ban segédmunkás, ké­sőbb bérelszámoló lett.

Nem akart jogász lenni

Az ötve­nes években nagy szegény­ségben élt a Sólyom család. „Ugyanazt a félcipőt hordtuk télen-nyá­ron.” Az 1956-os forradalmat reménységgel fo­gadták, a gim­nazista fiú október 24-én iskolájával tünte­tett Pécs főterén. Máig őrzi a Rákosi-szobor darabját, valamint a Nádor szálló tetejéről le­dobott vörös csil­lag egyik szilánkját. December végéig nap­lót vezetett, amelyet odaadott olvasni gyermekeinek kamaszkorukban.

Nem készült jogásznak, akko­riban inkább a zene, a zongorázás kötötte le, azért választotta mégis a jogot, mert a szülei úgy vélték, hogy tá­mo­gatás híján nem tud Pécsről elmenni. A jogi karon nem érezte jól magát, ki­ábrán­dította, amit ott oktattak.

Mit szólhatott egy igazsá­gokra éhes fia­talember ah­hoz, hogy a jogrendszert nem mi tagoljuk, hanem az a természettől fogva ta­golódik – éppen olyan jogágakra, amilyen tanszékek vannak? Egyetlen ok­tató hatott rám, Benedek Ferenc, aki akkor a római jogi tanszéken volt tanárse­géd.

A hatvanas évek köze­pén Mádl Fe­rencnek elismerte, hogy nem akar jo­gász lenni, mire ő azt válaszolta, hogy ő sem akart, de azt is lehet rendesen csinálni. Három évet töltött a jé­nai egyetemen. Amikor visszajöt­t Jéná­ból, olyan osztályra került az MTA Állam- és Jogtu­domá­nyi Intézetében, ahol el­várták, hogy három­éven­ként legalább egy könyvet letegyen az asztalra. Ez volt a legendás Eörsi-osztály, ahol Mádl Ferenc, Harmathy Attila, Sárközy Tamás, Lontai Endre, Vörös Imre dol­gozott Eörsi Gyula irányításával, de „állandó meghívott­ként” oda számított Peschka Vilmos és Vékás Lajos is. A családi háttér eközben mindvégig meghatározóan jelen volt, már csak azért is, mert mindig otthon dol­gozott. Ebben az időszakban meg­fordult a Ka­lifornia Egyetemen, Kölnben, Frankfurt­ban, a ham­burgi Max Planck Intézet­ben is, harminchá­rom esztendő­sen a kandi­dátusi értekezé­sét, öt évvel később pedig a nagydoktori disszertá­cióját védte meg.

A nyolcva­nas években a zöld­mozgal­mak jogi ta­nácsadója, a Duna Kör tagja, a Nyilvánosság Klub ügyvivője lett, de vezetői tag­ságot vállalt a Független Jogász Fórumban is. Az MDF alapító tagja, majd elnökségi tagja volt.

Kifejezetten örülök annak, hogy részt ve­hettem a Ma­gyar Demokrata Fórum alapításában. A lehető legjobb emlékekkel tekintek vissza a Jurta-időszakra is. Még jobban szerettem az MDF Ó utcai ba­rakkját. Rengeteget tanul­tam ezekben az években. Eszem ágában sincs azt mondani, hogy akkori céljaimat vagy nézeteimet meg­tagadtam volna. Sőt. Sohasem hoztam nyilvánosságra azt a levelet, noha többen kértek rá, amelyben bíróvá választásom után lemondtam az MDF-tag­ságról. Ebben azt írtam, hogy alkotmánybíróként pontosan azokért a célokért fogok küzdeni, amikért az MDF-ben harcoltam.

A spanyol etikett

1989. november 23-tól alkotmánybíró, kilenc évig az Alkotmánybí­róság elnöke volt. Nagy teljesítménynek nevezte, hogy az elnöksége idején egy koherens dogma­tikai építmény jött létre az alkotmány alapján. Nem az volt a fő törekvésük, miként lehetne maguktól elhárítani az ügyeket. Ők még a „sajtpapírokra” írt in­dít­ványokkal is készségesen foglalkoz­tak, éppen azért, hogy az alkotmányi ren­delkezéseket értelmező mondatai­kat összefüggő rend­szerbe ágyazzák. Szerinte ugyanis 

Nevéhez fűződik a „láthatatlan alkotmány” elmélete, amelyet azóta is rendületlenül vitatnak, illetve félremagyaráznak. A jogtudós ezt az elvi tételét 1990-ben, a halálbüntetés eltörléséről szóló határozat párhuzamos indokolásában fogalmazta meg:

Az Alkotmánybíróságnak folytatnia kell azt a munkáját, hogy értelmezéseiben megfogalmazza az alkotmány és a benne foglalt jogok elvi alapjait, és ítéleteivel koherens rendszert alkot.

A Sólyom-féle alkotmánybíróság igyekezett a napi politikán felülemel­kedni. A testület úgy volt a po­litikai rendszer egyik leg­fontosabb szereplője, hogy közben nem tett úgy, mintha a tiszta elmélet szfé­rájában mű­ködne.

Régi angol bíróktól olvastam, és megszívleltem, hogy az ítélet nem szakadhat el a társadalmi körülményektől. Ezt azonban úgy kell megvalósítani, hogy átjárhatatlan fal legyen a napi politika és politiku­sok, másrészt az alkotmánybí­róság között.

Az Alkotmánybíróság elnökeként akkurátusan ügyelt arra, hogy ne vegyen részt politikai demonstráción, olyan rendezvényen, amelyen puszta jelenléte is állásfoglalásnak minősülhet. A spanyol etikettre utalva gyakran mondogatta, hogy a királynőnek nincs lába. Nem mutathatja, és gondolni sem illik rá. Minden alkotmánybíró­nak személyes presztízskérdése, hogy megfeleljen az Alkotmánybíróság semlegességéhez méltó magatartásmintának.

A Donáti utcából való távozása után egy évig Kölnben tanított, ahol emellett megírta a „kék könyvet”, Az alkot­mánybí­ráskodás kezdetei Magyarországon című kötetet. Több szempontból is szerencsés helyzet volt, hiszen még mindenre emlékezett, és egy távoli, idegen országban, elszigetelve mindentől, a határozatok újraolvasása után vonhatta meg a mérleget.

Úgy tű­nik, történészeink nem látják, hogy az új rendszer szilárd kereteit az Alkotmánybíróság építette ki, és védte meg. Az igazi kérdés a törté­nész vagy politológus számára az lenne, hogyan juthatott a bíróság ebbe a pozícióba.

Kitüntetések és ujjlenyomatok

Érdekesen alakult a köztársasági elnökké választása. A parlamenti szavazást 2005. június 6-án és 7-én tartották. Őt az akkori ellenzék jelölte, míg ellenfelét, Szili Katalint az MSZP. A másik kormánypárt, az SZDSZ egyiküket sem támogatta. Az első fordulóban Sólyom mindössze tizenhárom szavazatot kapott, mert az őt jelölő Fidesz képviselői – három kivételtől eltekintve – nem szavaztak, amit a szocialisták közti megosztottság leleplezésével indokoltak. A harmadik fordulóban, ahol elegendő volt az egyszerű többség is, Sólyom 185:182 szavazataránnyal nyert. Hivatalos beiktatása 2005. augusztus 5-én volt.

Megválasztását követően kijelentette, hogy visszafogott elnök szeretne lenni, de nem hajlandó szakmai kérdéseket politikai kérdésként felfogni, emiatt nem kíván konzultálni a pártokkal a választások időpontjáról, illetve az általa jelölendő személyekről. E felfogása miatt számtalan kritika érte, különösen akkor, amikor több jelöltjét nem választotta meg az Országgyűlés.

Nemtetszését így vagy úgy mindig kifejezte. 2006-ban például nem fogott kezet a kitüntetés átadásakor Fekete Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott alelnökével. 2007-ben pedig visszautasította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatát, hogy Horn Gyulának 75. születésnapja alkalmából a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozatát adományozza. Sokakat meglepett azzal is, amikor kijelentette, hogy addig nem utazik az Egyesült Államokba, amíg a magyar állampolgároktól az amerikai hatóságok ujjlenyomatot vesznek.

Lezárta politikai pályafutását

A magánélet számára tabu. Hosszú hónapokig a sajtó sem tudta, hogy neje, akit 1966-ban vett feleségül, 2015 februárjában elhunyt. Kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy családi körben gyászolhasson. Diákkoruk óta ismerték egymást, mindketten a pécsi konzervatórium hallgatói voltak. Amikor férjét államfőnek választották, Erzsébet kijelentette: személyiségéből fakadóan nem kíván részt venni a protokolleseményeken. Tudatosan olyan szerepléseket vállalt, ahol a fogyatékkal élő gyerekek, a nagycsaládosok, az idős emberek védelmében állhatott ki.

2020 októberében mutatták be online könyvbemutató keretében Documenta című háromkötetes gyűjteményét. Ekkor jelentette be, hogy jogászi-közéleti pályáját „végérvényesen lezártnak” tekinti.

A jogtudós az egyes kötetek borítójára egyébként beszédes képeket választott. Az időrendben az első, polgári jogi munkásságának dokumentumait tartalmazó kötet borítóján egy, csak a Mecsekben honos, tél végi virág, az illatos hunyor látható, míg az alkotmányjogi szövegeket tartalmazó kötetre a pécsi havihegyi kápolna előtt álló, százharminc éves mandulafa (2019-ben az év fája Európában) került, amely „szimbóluma annak, hogy az európai alkotmányosság túléli a zord időket, évszázadok múltán is virágba borul”. A közéleti dokumentumokat tartalmazó kötetet a bánáti bazsarózsa, a kizárólag a Zengőn élő virág díszíti. Utóbbiról ezt írta:

a környezetvédelem vitt közéleti pályára, a bánáti bazsarózsa egyetlen élőhelye, a Zengő megvédése volt a legszebb és sikeres mozgalom, a Védegylet javasolt köztársasági elnöknek, s elnökként is tevékeny maradtam e téren.

Végül egy személyes megjegyzés: e sorok írója három évtizede ismeri a születésnapost, és nincs tegező viszonyban vele, mert hihetetlenül nehezen tegeződik. Van, hogy új ismerősökkel évekig magázódott, és számos jó kap­csolata meg is maradt ennél a nyelvi formánál. Pontosan tudja, hogy ez félreért­hető.

De ez inkább alkati tulajdonság, és Németor­szágban is így szokta meg. Nem szereti a bizalmaskodást.

(Borítókép: Sólyom László 2015. november 24-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)