Már „íródik” Péterfalvi Attila Pegasus-jelentése

2022.01.07. 17:55

Már „íródik” a Pegasus-ügy vizsgálatát lezáró jelentés – közölte Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a hvg.hu kérdésére. A vizsgálatot a hatóság még augusztusban kezdte el, Péterfalvi pedig most azt mondta, hogy

még néhány hét, és elkészül a jelentés nyilvános része. 

Legutóbb az adatvédelmi hatóság elnöke arra hivatkozott, hogy az Amnesty International miatt nem tudja lezárni az ügyet, mert a jogvédő szervezet nem adja át neki a 300 tételes telefonlistát, amely a vélhetően kémprogrammal figyelt, vagy megfigyelésre kijelölt számokat tartalmazza.

Péterfalvi Attila elmondta, hogy folyamatosan jelennek meg az újabb telefonszámok az ügyben, és a vizsgálatba ezeket is bevonják. 

Azt is elmondta, hogy az Amnesty Magyarország tanácsára felvette a kapcsolatot a szervezet londoni központjával, de nem kapott választ. A központ úgy nyilatkozott, hogy hamarosan eleget tesznek a kérésnek.

A hatóság végül két jelentést fog készíteni. Az egyik ebből nyilvános lesz, és nem tartalmaz minősített adatokat. Ez körülbelül száz oldalas lesz, és szerepelni fognak benne az alapvetések, a főbb megállapítások és a jogszabályi környezet is, vagyis összefüggéseiben mutatja be az ügyet a közvéleménynek. A részletes változatban szerepelni fognak titkosított adatok, ezt azonban nem hozzák nyilvánosságra, ugyanis az ügynek nem volt olyan adata, amit feloldottak volna a titkosítás alól.

Magyarokat is megfigyelhettek

Nyáron derült ki, hogy több ismert magyar, ellenzéki közéleti személyiséget is megfigyelhettek a kémprogrammal. Egy kiszivárgott listán világszerte ötvenezer célszemély telefonszáma szerepel.

A Pegasussal távolról, észrevétlenül lehet behatolni a kiválasztott iPhone-okba vagy Androidon futó eszközökbe egy olyan kiskapun keresztül, amelyről a gyártók és a mobiltelefonok szoftvereinek a fejlesztői sem tudnak. A kémprogram képes üzeneteket, fotókat és e-maileket készíteni és továbbítani a célszemély mobiltelefonjáról, de beszélgetéseket is lehet rögzíteni vele, mikrofont is aktivál, ha kell, és a használója mozgásáról is gyűjt információkat.

(via hvg.hu)