Megkezdődött az evakuálás Kazahsztánból, két magyar már úton van

K  AP20220108129
2022.01.08. 19:38

Nur-Szultánból és Aktobéból sikeresen felszálltak azok a repülőgépek, melyek fedélzetén egy-egy, a hazatérésben segítséget kérő magyar állampolgár is hazautazhat – olvasható Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.

A nur-szultáni nagykövetségen és az almati főkonzulátuson dolgozó munkatársak most tovább folytatják a munkát, a legfontosabb feladat pedig az Almatiból hazatérni szándékozó, jelen helyzet szerint hét honfitársunk evakuálása

– írta a miniszter. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy folyamatos kapcsolatban vannak az amerikai főkonzulátussal, hogy a tervek szerint az első adandó alkalommal, egy közös akció keretében Kirgizisztánon keresztül hozzák ki az Almatiban maradt amerikai és magyar állampolgárokat.

Az amerikai helyzetértékelés szerint egyelőre biztonságosabb városon belül tartózkodni, mint megindulni közúton a kirgiz határ irányába, de amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, megindítjuk a magyarok evakuálást Kirgizisztán irányába. Biskekben a magyar nagykövetség már felkészült az érkezők fogadására 

– tette hozzá a miniszter. A legnagyobb kazahsztáni városban, Almatiban tíz magyar állampolgár várja a segítséget.

Szijjártó Péter kora délutáni tájékoztatása szerint csaknem száz magyar állampolgár tartózkodik Kazahsztánban. Közülük 12 olyan magyar állampolgárról tudnak, aki el akarja hagyni Kazahsztánt.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy január 2-án tüntetések kezdődtek Kazahsztánban, az ország délnyugati részén fekvő Mangisztau régióbeli Zsanaozenben és Aktauban, ahol a lakosok a cseppfolyósított gáz árának emelkedése ellen tiltakoztak. Két nappal később zavargások törtek ki Almatiban – és az ország más városaiban –, ahol a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, aminek halálos áldozatai is voltak.

Kaszim-Zsomart Tokajev elnök szerdán kéthetes szükségállapotot rendelt el az egész országban, és menesztette a kormányt. Egyben bejelentette, hogy segítségért fordult az Oroszország vezette, több volt szovjet köztársaságot tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete államfőihez az országát fenyegető „terrorveszély” ellen. A segítség gyorsan meg is érkezett az orosz féltől. Vlagyimir Putyin orosz elnök már csütörtök délelőtt csapatokat és páncélozott járműveket küldött Kazahsztánba.

Pénteken Kaszim-Zsomart Tokajev kazahsztáni elnök is beszédet tartott, miután a rendfenntartó erők figyelmeztetés nélkül tüzet nyitottak a zavargó tömegre. Az elnök beismerte, ő adta ki a tűzparancsot. Beszédében azt is hangsúlyozta, hogy nem fognak terroristákkal tárgyalni.

(Borítókép: Kiégett katonai teherautók Almatiban 2022. január 6-án. Fotó: Vlagyimir Tretyjakov / MTI / AP / NUR.KZ)