Egy elemzésben azzal számolnak, hogy Orbán Viktor veszít, de hatalmon maradhat

image 6483441
2022.01.09. 16:25
Az Európai Külkapcsolatok Tanácsának (European Council on Foreign Relations) két szakértője azt várja 2022-től, hogy megtanulunk együtt élni a koronavírussal, Emmanuel Macron nyeri a francia elnökválasztást, Orbán Viktor viszont veszít, mégis hatalmon maradhat.

Mark Leonard brit politológus és író, valamint Jeremy Shapiro, aki az Egyesült Államok külügyminisztériumának Európáért és Eurázsiáért felelős külügyminiszter-helyettesének volt a tanácsadója, 10+1 pontban foglalták össze, hogy mire számítanak 2022-ben.

Legalább a kongresszus egyik házát elveszítik a demokraták

A Kongresszus legalább egyik, de valószínűleg mindkettő házát elveszítik a demokraták a félidős választásokon az Egyesült Államokban. Ez szinte teljesen leállítja Joe Biden törvényhozási programját, mégsem jelenti az elnöksége végét, ehelyett olyan területek felé fordul – elsősorban a külpolitika –, amelyeket irányíthat.

Nem lesz orosz invázió Ukrajnában

Nem rohanja le Oroszország Ukrajnát, viszont a katonai fenyegetés 2022-ben is megmarad, miközben az Egyesült Államok és Oroszország széles körű tárgyalásokba kezd az európai biztonságpolitika jövőjéről.

Együttélés a koronavírussal

A napi.hu által kiszúrt 2022-es összegzésben a járványhelyzettel is foglalkoznak. A fejlett világ a védőoltásoknak és a jobb kezelési lehetőségeknek köszönhetően megtanul együtt élni a velünk maradó koronavírussal, de a fejlődő világ több országában, ahol nem állnak rendelkezésre hasonló lehetőségek, továbbra is komoly gazdasági és egészségügyi kihívást jelent a járvány.

Emmanuel Macron marad a francia elnök

Tavasszal elnökválasztás lesz Franciaországban, a cikk két szerzője Emmanuel Macron győzelmére és arra számít, hogy a politikus Németországgal és Olaszországgal együttműködve megpróbálja „újraindítani” az Európai Uniót.

Orbán Viktor veszít, de hatalmon maradhat

Az elemzők azt prognosztizálják, hogy a külső választási megfigyelők álláspontja szerint Orbán Viktor és a Fidesz elveszíti az országgyűlési választásokat, de a jelenlegi kormányfő azt fogja állítani, hogy ő nyert, és Donald Trumppal ellentétben akár arra is képes lehet, hogy hatalmon maradjon, ami nagy tüntetéseket hoz, valamint válságot Magyarország és az Európai Unió kapcsolatában.

A cikkben több más területet is érintenek:

  • Arra számítanak, hogy a 2022-es atomtárgyalások Iránnal nem hoznak eredményt.
  • Az afgán tálibok egyik viszonylag liberális frakciója megdöntheti a központi kormányt, és békülékenyebb politikába kezdhetnek.
  • Tovább emelkedhet Kína szén-dioxid-kibocsátása.
  • Tiltakozások lehetnek Európában a magas energiaárak miatt.
  • Megszületik az EU kényszerítésellenes eszköze, de ez nem fogja akadályozni Kínát abban, hogy gazdasági szankciót alkalmazzon azokkal az országokkal szemben, amelyek átlépik a Peking által meghúzott vonalat Tajvan, Tibet vagy Hszincsiang kérdésében.
  • Bekövetkezhet a magánűrrepülés első halálos kimenetelű balesete.

Magyarországon 2022-ben az országgyűlési választások mellett államfőválasztás és népszavazások is lesznek. Az idei belpolitikai eseményekkel itt foglalkoztunk bővebben.

(Borítókép: Orbán Viktor 2021. december 21-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)