Újpest milliókért vett BKK-bérletet, pedig a szociális területen dolgozó munkavállalóik ingyen utazhatnak

DSC0270
2022.01.14. 12:35
A helyi Fidesz azt állítja, milliókat dobtak ki az ablakon Újpesten, a városvezetés azonban csak biztosra akart menni, mert szerintük a vonatkozó rendelkezés nem teljesen egyértelmű.

Feleslegesen vettek milliókért utazási bérleteket az Újpesti Önkormányzat Szociális Intézményében a szociális és gyermekjóléti dolgozóknak, mert ők a koronavírus-járvány okozta vészhelyzetben ingyen utazhatnak Budapest közösségi közlekedési járműveivel, nem kell nekik bérlet – erről tájékoztatott Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi önkormányzati képviselője. Nagy István, az újpesti Fidesz frakcióvezetője, az önkormányzat Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának tagja pedig arra emlékeztetett, hogy 

e bérleteket 2022-höz hasonlóan 2021-ben is megvásárolták.  

Becslése szerint a tavalyival együtt alsó hangon is 10-14 millió forintot kidobtak az ablakon. A fideszes politikus ezért azt kérte az illetékes újpesti alpolgármestertől, hogy próbálják meg kármentés jelleggel a közlekedési társaságnál legalább az idei évre szóló bérleteket visszaváltani.

A helyzetet még meglepőbb megvilágításba helyezi, hogy a szóban forgó BKK-bérleteket a jogszabályi előírások miatt eredetileg nem is az önkormányzat Újpesti Szociális Intézményének, hanem maguknak az amúgy is alacsony keresetű szociális ellátásban dolgozó alkalmazottaknak kellett volna megvenniük, mivel az intézmény csak a számla bemutatása ellenében, utólag tudta volna a vételárat ellentételezni.

Az esettel összefüggésben Kanász-Nagy Máté, a IV. kerület népjóléti ügyekért felelős alpolgármestere azt mondta, hogy épp a fenti, a munkavállalóik számára méltánytalan helyzetet akarták megelőzni azzal, hogy a 12 havi bérlet áránál olcsóbb éves bérleteket előre megvették számukra.

Csakhogy 2020. november 4-e óta a kormány a Covid–19-járvány miatt vészhelyzeti intézkedéseket vezetett be, ami egyebek mellett a következőről is rendelkezik:

Ingyenesen, a menetjegy megvásárlása nélkül veheti igénybe az országos, regionális és elővárosi és a helyi személyszállítási közszolgáltatást a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgozó.

Az Újpesti Önkormányzat Szociális Intézmény (SZI) álláspontját közvetítve az alpolgármester azt mondta az Indexnek, hogy ez a rendelkezés nem értelmezhető teljeskörűen, bizonytalanságot kelt.

Ugyanis noha a munkatársaink mindegyike valamilyen formában részt vesz a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában, de azt saját alapfeladataik mellett teszik. Jelenleg nincs olyan munkavállaló az Újpest SZI alkalmazásában, aki teljes munkaidejében, kizárólag a következmények elhárításával foglalkozik, ezért bizonytalan, hogy az Újpest SZI munkatársai a hivatkozott kormányrendelet alapján alapfeladataik ellátásához ezen kedvezményre jogosultak-e. A szigorú jogértelmezés alapján eleve nem is.

Kanász-Nagy Máté azt is problémásnak tartja, hogy nem tudni előre, a rendelet meddig hatályos. Szerinte a helyzet folyamatosan változik, a kormány egyik napról a másikra új rendelkezéseket hozhat. Ezért a BKK-bérlet vonatkozásában is aggályos lehet az alkalmazása, a munkavállalók munkavégzéshez szükséges utazási feltételeinek biztosítását nem lehet garantálni, mivel a veszélyhelyzeti rendelkezésekkel együtt ezt is bármikor hatályon kívül helyezhetik – tette hozzá.

Az alpolgármester indoklása szerint azért döntöttek a bérletek megvásárlása mellett, mert az önkormányzat minden körülmények között biztosítani akarta a kollégák ingyenes utazását. 

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)