Már 52 ezer oltást adtak be az oltóbuszokon

2022.01.15. 15:55
Eddig 32 ezer ember vett fel 52 ezer oltást 16 megye 136 településén mobil oltóállomásokon a program kezdete óta, tíz hónap alatt – ismertette a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a Nógrád megyei Sóshartyánban, ahol honvédségi oltóbuszban adják be az oltást.

Németh Szilárd rámutatott: mivel többnyire nehezen megközelíthető kis falvakról, zsákfalvakról van szó, ahol a lakosság kevésbé mobilis, mint a városokban, óriási feladatot látott el a Magyar Honvédség ezen a területen is. Sóshartyánba, a Salgótarjánhoz közeli, mintegy kilencszáz lakosú faluba folyamatosan érkeztek az emberek, hogy megkapják az első, a második vagy a harmadik oltást.

A honvédségi oltóbuszok tíz hónapja üzemelnek, tavaly március 27-én a Nógrád megyei Nőtincsen dolgoztak először.

A honvédelmi államtitkár az oltás helyszínén tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a honvédségnek öt oltóbusza van; Nógrád megyében kilencedik alkalommal jár oltóbusz, és szombaton kilenc település lakosai kaphatják meg az oltást Sóshartyánban.

Németh Szilárd kiemelte, hogy Nógrádban hatvanszázalékos az átoltottság, Sóshartyánban pedig hetven százalék fölötti.

Az adatok jól mutatják, hogy itt jóval kevesebben fertőződnek meg, akik pedig megfertőződnek, sokkal könnyebben vészelik át a betegséget. Egy oltóbusz 150-160 embert képes ellátni egy nap, Sóshartyánba is 180 adag oltóanyaggal érkezett a honvédségi oltóbusz

– adott tájékoztatást a honvédelmi államtitkár.

Egy-egy buszon hat–tíz ember teljesít szolgálatot, köztük egy oltást vezető orvos, egy egészségügyi katona, szakápolók, mentőtiszt és adminisztrátor. Németh Szilárd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az oltás megszervezésében, és elismerését fejezte ki a magyar katonáknak, honvédeknek, akik egyaránt teljesítettek szolgálatot kórházi oltópontokon és a határoknál is.

Becsó Zsolt (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője jó hírnek nevezte, hogy Nógrádban 108 ezer ember vette fel az oltást, ezzel a megyei adatok az országos átlaghoz közelítenek.

Becsó Zsolt ugyanakkor azt is jelezte, hogy a megyében 39 ezer ember számára már időszerű lenne az emlékeztető oltás beadása, de még nagyobb probléma, hogy van nyolcezer, hatvan év fölötti állampolgár, aki még az első oltást sem vette fel.

Miután a vírussal szemben egyedül az oltás nyújthat védelmet, arra kér mindenkit Nógrád megyében is, hogy éljen a lehetőséggel.