Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Zelma, Rajmund
-7 °C
1 °C

Szlávik János: Három oltás megvéd a súlyos megbetegedéstől az omikron esetében

2022.01.15. 10:08

Tudomásul kell venni, hogy az omikron esetében három oltás abszolút megvéd attól, hogy súlyos állapotba, netán intenzív osztályra vagy lélegeztetőgépre kerüljünk – jelentette ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a közszolgálati televízió szombat reggeli műsorában.

A szakember kifejtette: Magyarországon döntő többségben oltatlanok fekszenek az intenzív osztályokon. A negyedik oltással kapcsolatban elmondta, hogy már kidolgozás alatt áll, pontosan kiknek javasolják a második emlékeztető oltást. Hozzátette azonban, hogy ahol már bevezették, ott elsősorban

  • a hatvan éven felülieknek,
  • a krónikus betegeknek,
  • a daganatos betegeknek és
  • az immunhiányosoknak adják.

Emlékeztetett arra, hogy a koronavírus omikron-variánsa több embert képes megfertőzni, de az eddigi tapasztalatok szerint enyhébb tünetekkel jár. Az omikron elsősorban felső légúti panaszokat okoz:

krákogással, torokfájással, náthával és ízületi fájdalommal jár a fertőzés, míg a tüdőt kevésbé terheli.

Sokkal többször találkoznak a szakemberek teljesen tünetmentes fertőzöttekkel is, mint a korábbi variánsok esetében – tette hozzá.

Szlávik János szerint az oltások hatékonysága elsősorban abból látszik, hogy az oltottaknál általában enyhe a betegség lefolyása, viszont az omikron továbbra is veszélyes azokra, akik egyáltalán nincsenek beoltva.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában elmondta: az omikron-variáns a szakemberek álláspontja alapján kiszorítja majd a delta-variánst. Hozzátette azonban, hogy „van a kezünkben egy aduász, ami üti a delta- és az omikron-variánst is”, és ez nem más, mint az oltás. Ha valaki úgy érzi, hogy szüksége van negyedik oltásra négy hónappal a harmadik után, az vegye fel, hat hónap után pedig javasoljuk is – fogalmazott a miniszterelnök.

Az oltási munkacsoport vezetője, György István később közölte, hogy a kormány foglalkozott a negyedik oltás kérdésével. Az orvosok egyöntetű véleménye, hogy a harmadik oltást követő négy–hat hónapon belül javasolt a negyedik felvétele. A háziorvos ajánlása esetén biztosítják a negyedik oltáshoz szükséges vakcinát, és hamarosan a központi időpontfoglalóban is lesz majd lehetőség regisztrálni negyedik oltásra.



  • Vennék
  • Hírek