Már most a magyar választásokról tájékozódnak a nemzetközi ellenőrök

B RKL20210814002
2022.01.18. 18:52
Az együttműködés a nemzetközi szervezetekkel már hosszú évek óta tart.

Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke és Téglási András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke fogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) választási megfigyelőit – tájékoztatott az NVI.

Az EBESZ/ODIHR négytagú delegációját a Választási megfigyelési főosztály irányítója, Meaghan Fitzgerald vezette. A küldöttség január 17. és 21. között tartózkodik Magyarországon, hogy az idei országgyűlési választásokat megelőző helyzettel és a választások előkészítésével kapcsolatban tájékozódjon.

A szakértők több más szervezettel, törvényhozási és kormányzati szereplővel is egyeztetnek. Mint írták, a megbeszélés alapján az NVI és az NVB elnöke is bízik abban, hogy a jövőben is magas szintű marad a felek közötti szakmai együttműködés, és az EBESZ/ODIHR a soron következő választásokra is küld megfigyelőket.

A közleményben idézték Nagy Attilát, aki az NVI együttműködéséről biztosította az EBESZ-t, egyúttal arról is beszélt: fontosnak tartják, hogy a megfigyelők objektíven járjanak el. A tájékoztatás szerint Téglási András is reményét fejezte ki, hogy konstruktív lesz az együttműködés.

Az NVI közleménye felidézte: az EBESZ legutóbb 2019-ben járt az NVI-nél, amikor áttekintették az EBESZ/ODIHR által a 2018-as országgyűlési választásokat követően megfogalmazott ajánlásokat és a kapcsolódó törvényi változásokat. Akkor – és a korábbi jelentésekben is – arról számolt be az EBESZ, hogy a választások megszervezése és lebonyolítása – ami az NVI-t közvetlenül érinti – zökkenőmentes volt.

Az MTVA Sajtó és Marketing Iroda kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az EBESZ képviselői a közmédia vezetőivel is találkoztak; Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a tanácskozáson beszámolt a magyar közszolgálati médiarendszer működéséről.

(Borítókép: Róka László / MTI)