Megdöbbentő beszámoló egy intenzív osztályon dolgozó ápolónőtől

2022.01.23. 21:15

Bejövök, rajtam van a kék zsilipruha. Felveszek egy kezeslábast, felveszek egy FFP3-as maszkot. Arra ráveszek egy sapkát, ráveszem az overall kapucniját. Addig voltam nő, amíg ezt fel nem vettem, utána frizuragyilkosság van – mutatta be a mindennapjait Szkupeny Johanna, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet felnőtt intenzív terápiás osztályának főnővérhelyettese abban a videóban, amelyet a Magyarország Kormánya közösségi oldal tett közzé.

A főnővérhelyettes itt nem állt meg, az eddig felsorolt felszerelés után még felhúzott egy nejloncsizmát és két pár gumikesztyűt is. Elmondása szerint legalább háromszor beöltözik naponta.

Sokszor úgy toljuk már ki egymást, hogy figyelj, lejárt a négy órád, gyere ki

– magyarázta a videóban.

Az intézmény orvosai elmagyarázták, hogy ha a betegek súlyos állapotban kerülnek ide, akkor nagyon-nagyon komoly nehézséget okoz az ellátásuk. Vannak olyan páciensek az intenzív osztályokon, akár fiatal, 35 évesek is, akik egy oltást sem vettek fel a fertőzés ellen.

Mi ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a betegeink meggyógyulnak. Talán a harmadik hullámban az volt a legrosszabb, hogy nem gyógyultak meg. Mi ezt nem szeretjük. Mi azt szeretjük, ha meggyógyulnak, ha ránk mosolyognak

– magyarázta Szkupeny Johanna. Hangsúlyozta: ez csak úgy történhet meg, ha az emberek felveszik a koronavírus elleni védőoltást, mert ha el is kapják a fertőzést, nem lesz súlyos az állapotuk.