Kiállították Orbán Viktor bizonyítványát a Karmelita kolostor előtt

20220123153358 PAP 7046 (1)
2022.01.23. 16:48
Bizonyítványt állítunk azoknak, akik vizsga helyett egy telefonhívással szereznek jegyet! – ezzel a felhívással szerveztek ma eseményt a Karmelita kolostor elé az ellenzéki összefogás fiataljai.

Az ifjúsági szervezetek ezzel az eseménnyel szerettek volna reagálni a Völner-ügy kulcsfigurájának ügyére. Mint ismert, Schadl György egyetemi vizsgákat intézett végrehajtóknak és végrehajtók hozzátartozóinak, a részletekről itt írtunk korábban. Cikkében a 444.hu Rogán Antal kabinetfőnökéről is írt, Nagy Ádám vizsgájáról szintén egyeztetett telefonon a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. A Központi Nyomozó Főügyészség a Schadl Györgyék ellen indított büntetőeljárás indoklásában az esetről azt írta, hogy „ott sem volt a vizsgán, sőt a nyomozati adatok szerint még az egyetem Neptun-rendszerében is Schadl György intézhette a jelentkezését a vizsgára”.

Mi nem akarunk ilyen országban élni. Mi azért tanulunk, hogy előrejussunk. Nem azért, hogy surranópályán megelőzzenek a jól bekötöttek. Akik a tankönyv helyett a párttagkönyvet választják. Lehet, hogy a vizsgán csalással átmentetek, de nálunk megbuktatok

– szögezték le az ifjúsági szervezetek tagjai, akik a Szent György téren egy bizonyítványt is kiállítottak Orbán Viktor miniszterelnök részére.

Nem sokkal az esemény előtt Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán reagált a történtekre. 

Évekig voltam egyetemi oktató. Rengeteg, egész éjszaka tanuló, remegős térdű, kivörösödött szemű hallgatóval találkoztam. A tisztességesen érvényesülni akaró nagy többséget alázzák meg azok, akik és akik érdekében „odaszólnak”, akik más minőségű embernek hiszik magukat. Az egyetemi vizsgán lehet, hogy átmentek, de az erkölcsin elbuktak

– írta Karácsony Gergely.

Bangóné Borbély Ildikó is lebukott diplomaügyben

Mint arról korábban szintén írtunk, ma a Magyar Szocialista Párt kizárta Bangóné Borbély Ildikót, miután a képviselőről bebizonyosodott, hogy a parlament honlapján róla szereplő információkkal ellentétben nincsen diplomája. A párt közleményben azt is leszögezte: ezek után elvárják, hogy a „Völner–Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is távozzanak a közéletből”.

(Borítókép: Orbán Viktornak mindenből 1-est adtak a fiatalok 2022. január 23-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)