Hajnal Miklós: Nincs diplomám, és soha nem is állítottam az ellenkezőjét

DMARC20171023001
2022.01.25. 10:20
Gulyás Gergely szerint kettős mércét alkalmaz a baloldal azzal, hogy Bangóné Borbély Ildikót kizárták az MSZP-ből a diplomaügye miatt, a momentumos Hajnal Miklóst viszont nem. Az ellenzéki politikus szerint csak azért támadják, mert félnek tőle.

Vasárnap a Facebook-oldalán ment neki a momentumos Hajnal Miklósnak Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A fideszes politikus szerint ugyanis kettős mércét alkalmaz az ellenzék, amiért Bangóné Borbély Ildikót kizárta soraiból az MSZP, és nem indítja áprilisban a választásokon, miután kiderült, hogy hazudott a diplomájáról; Hajnalt viszont nem. 

A momentumos politikus még tavaly keveredett hasonló ügybe, miután kiderült, hogy bár korábban több alkalommal is közgazdászként hivatkozott magára, nincs felsőfokú végzettsége. Hajnal akkoriban az Indexnek adott interjújában egyszer már reagált az ügyre. Leszögezte, nem akart becsapni senkit azzal, hogy közgazdászként tüntette fel magát, miközben csak közgazdászhallgató volt. 

Most ismét megszólalt az ügyben. Közösségi oldalán közzétett posztjában azt írta: 

Nincs diplomám, és soha nem is állítottam az ellenkezőjét. Oxfordban tanultam filozófiát, politikát és közgazdaságtant, de utolsó évben abbahagytam a tanulmányaimat, amikor a megalakuló Momentum és az éppen zajló NOlimpia kampány miatt hazaköltöztem. Hogy ugyanígy döntenék-e most is? Gondolkodás nélkül.

Hajnal úgy véli, a kormányoldal csak azért támadja őt a diplomája kapcsán, mert így akarják elterelni a figyelmet arról, hogy a Völner-ügy egyik kínos szálaként kiderült, baráti telefonálás eredményeként, vizsga nélkül kapott érdemjegyet Rogán Antal kabinetfőnöke.

Végezetül megjegyzi a momentumos politikus, hogy az egyetlen, amiben igazán jó a kormány, az a rágalmazás.

Gulyás Gergely meg addig is jó lesz gyalognak a rogáni propagandagépezet sakktábláján

– írta zárásul Hajnal Miklós.

A Fidelitas ma 11 órakor sajtótájékoztatót tart az ügyben a Széll Kálmán téren.

(Borítókép: Hajnal Miklós szóvivő a Momentum Mozgalom Magyarország felébred című ünnepi rendezvényén, a belvárosi Szabadság téren az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án. Fotó: Mónus Márton / MTI)