A végrehajtóbotrány főszereplője akkor akadt ki, amikor elvették a kék villogóját
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Szijjártó Péter árulók, akik Putyin szennyesét mossák
- A MÁV leszögezte egy közleményben: nem lesz járatritkítás jövőre a HÉV-nél
- Vizsgálat indult Nagy-Britanniában a novicsok mérgezés brit áldozatának halála ügyében
- Halálos lakástűz volt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
- Kiderült, miért merült fel a HÉV-járatok ritkításának lehetősége
Schadl Györgyöt már javában lehallgatták, amikor 2021 májusában a Villányi úton megállította egy rendőr, hogy ellenőrizze, miért van az autóján kék villogó. Schadlnál nem volt semmiféle papír, ezért rögtön hívta az ismerősét, aki azt a magán-mentőszolgálatot irányította, amelyé a kocsi volt papíron. A rendőr azért állította meg, mert jogellenes volt a villogó használata.
A nyomozati iratokból kiderült, hogy ezen Schadl annyira felhúzta magát, mint egyetlen másik ügyben sem a lehallgatás idején. Az autó egy Škoda Superb volt. Schadl cége vette, de átadták üzemeltetésre a Schadl ismerőse által vezetett magán-mentőszolgálatnak, amely egy közhasznú nonprofit kft. volt. A mentőszolgálatnak volt saját járműve, a Škoda papíron annak volt a tartaléka, ezért járt hozzá a kék villogó.
Schadl minden követ és kapcsolatot megmozgatott a villogó miatt, mindhiába. Hat nappal később a magán-mentőszolgálat kapott egy határozatot a rendőrségtől, amely arról szólt, hogy nem használhatják a kék villogót. Schadl közúti ellenőrzése miatt ráadásul átnézték a mentős cég és az önkormányzat szerződését, és kiderült, hogy tartalék autókról egyáltalán nincs benne szó, a rendőrök még azt is ellenőrizték személyesen, hogy milyen autót használnak valóban mentőautóként (egy Suzukit és nem a Schadl által vezetett Škodát).
Újabb kapcsolatok keresése a rendőrséghez, hogy mégiscsak legyen kék villogó, ám a dolog akadozik, ezért elhatározza a magán-mentőszolgálatos cégtulajdonossal, hogy inkább vesznek egy vállalkozást, abba pakolnak át minden most is folytatott tevékenységet, és az új cégre kérik majd meg a kék villogó használatát is. Végül ezt az ötletet elvetették. De nem volt minden erőfeszítés hiábavaló, hiszen amikor novemberben a rendőrök lekapcsolták a ferihegyi repülőtéren Schadlt, akkor nemcsak sok pénzt és diplomáciai útlevelet találtak nála és a feleségénél, hanem
az autóján volt egy kék lámpa.
(via 444.hu)
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)