Több időt kapnak a kötelező oltásra a rendőrök

2022.01.27. 19:33

Bár Orbán Viktor miniszterelnök tavaly szeptemberben arról beszélt, hogy nem tervezik a kötelező oltás bevezetését, október végén a kormány bejelentette, hogy az egészségügyi dolgozók után munkakörtől függetlenül az állami alkalmazottaktól is „elvárják” az oltást.

Jelen állás szerint például az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok mellett kötelező a koronavírus elleni oltás a rendvédelmi dolgozók számára is, akiknél a kormány eredetileg 2022. január 31-t szabta meg határidőnek a vakcina első adagjának beadására.

Most három hónappal, április 30-ig kitolták a határidőt, amíg a rendvédelmi dolgozók felvehetik a koronavírus elleni vakcina első adagját – mondta a Menedzsment Fórumnak Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára.

Most délután kaptuk meg a Belügyminisztérium körlevelét, amelyben az áll, hogy a katasztrófavédelem, a rendőrség és a büntetés-végrehajtási területeken, a nem ügyfelekkel dolgozók állományában április 30-ig meghosszabbították a kötelező oltás felvételének időpontját

– közölte a főtitkár, aki arról is beszélt, hogy a beoltatlan rendőrök számát továbbra sem ismerik. Így az állományban az oltatlanok aránya jelenleg lehet 5, 10, de akár 20 százalék is.