Lecsapott a hálapénzkommandó, egy debreceni orvost és a betegét gyanúsítják

2022.01.29. 16:46
Egy debreceni orvost és betegét hallgatta ki a rendőrség vesztegetés gyanújával – közölte a Hajdú-Bihar megyei rendőrség sajtóügyelete szombaton az MTI-vel.

Közleményük szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett, valamint vesztegetés vétség gyanúja miatt rendelték el nyomozást. A megalapozott gyanú szerint a páciens pénzt adott át az orvosának.

Az 52 éves orvost és a 67 éves betegét pénteken a rendőrök elfogták és előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárásban mindketten szabadlábon védekezhetnek – közölte a rendőrség.

Mint megírtuk, a januártól életebe lépett egészségügyi szolgáltatói törvény alapvetően írja át az orvos-beteg kapcsolatot. Noha eddig is büntetendő volt a hálapénz elfogadása, kevés eljárás indult vesztegetés vádjával orvosok ellen. A törvény az orvosok béremelése mellett megtiltotta a hálapénzes ügyleteket, amihez az országgyűlés a Büntető törvénykönyvet is módosította. Így akár három évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az az egészségügyi dolgozó, aki kapja, és egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető az a páciens, aki adja a hálapénzt.