Február 1-jétől már nem lesz akadálya annak, hogy minden gyermek megtanuljon úszni

2022.01.29. 21:03
Február 1-jén indul el az Úszó Nemzet Program részeként kidolgozott „Minden gyermek tanuljon meg úszni!” nevű alprogram – tájékoztatta az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárca közleményében emlékeztetett: a programot a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) dolgozta ki, melyet a magyar a kormány finanszírozott, a célja pedig az, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni.

A több éves előkészítő munka után elinduló, ütemekre bontott program keretein belül 2028-ig több mint háromszáz létesítményt terveznek bevonni, több mint háromszázezer gyermek elérésével.

Az oktatás a testnevelés óra keretében zajlik majd ingyenesen erre felkészített szakemberek részvételével – fogalmazott közleményében az Emmi.