Márki-Zay Péter vitatott kijelentéseivel az ellenzéki szavazók sem értenek egyet

2022.01.29. 12:04

Még a baloldali szavazók abszolút többsége sem ért egyet Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt rezsicsökkentést kritizáló mondataival, de az egészségügyi reformelképzelésével sem. A Nézőpont Intézet felmérésének eredményeit a Magyar Nemzet közölte. Azt vizsgálták, hogyan vélekedik a közvélemény a baloldal jelöltjének legismertebb kampánymondatairól.

A kutatásban Márki-Zay Péter nevét nem említve négy, általa megfogalmazott (rövidítve összefoglalt) gondolatról kérdezték a válaszadókat.

Arra, hogy „a jelenlegi rezsicsökkentést nem kellene fenntartani”, a választók 75 százaléka válaszolt úgy, hogy inkább nem ért egyet, és mindössze 19 százalék jelezte egyetértését. A lap szerint sokatmondó, hogy tízből hat baloldali választó nem ért egyet a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjével a kérdésben. A Fidesz-szavazók 91 százaléka elutasította a kijelentést – idézi az MTI.

Azzal, hogy a „mostani rezsicsökkentés helyett, ha magas a rezsi, kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni”, az aktív szavazók 79 százaléka nem ért egyet, mindössze 17 százalékuk vélekedik hasonlóan. A baloldali szavazók 64 százaléka sem osztja Márki-Zay Péter véleményét, ahogyan a kormánypárti szavazók 91 százaléka sem.

Tízből kilenc választó nem ért egyet azzal sem, hogy „statisztikát kellene vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány Magyarországon”. A kijelentést a bal- és jobboldali szavazók egyaránt 87-87 százaléka utasítja el.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint az aktív szavazók 81 százaléka azzal sem ért egyet, hogy „jobb, ha az egészségügy üzlet, mint hogyha nem üzlet”. Tízből hét baloldali választó is elutasító Márki-Zay Péter kijelentésével kapcsolatban, mindössze 17 százalékuk ért egyet vele. A kormánypártok szavazóinak 90 százaléka elutasítja, hogy az egészségügy üzlet.