Megpróbált meglógni a rendőrök elől, belefutott a TEK-be

2022.01.31. 12:49

Még január 27-én éjfél körül fordult meg a záróvonalon egy autós a Kőbányai úton, amikor rendőrökre lett figyelmes. A 22 éves sofőr nem véletlenül próbált meg elmenekülni, korábban ugyanis eltiltották a járművezetéstől.

A X. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei a szabálysértést látva elindultak a férfi után, aki a megkülönböztető jelzés ellenére is továbbszáguldott. Ezután a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva hajtott be a Könyves Kálmán körút kereszteződésébe, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival.

Kiugrott az autóból, és futva próbált elmenekülni a helyszínről. A járőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK) éppen arra közlekedő munkatársai viszont néhány méteren belül elfogták. A balesetben senki nem sérült meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztály nyomozói cserben hagyás vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 22 éves férfit. Őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását – közölte a rendőrség.