Elkapták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét

2022.02.01. 12:56
A Nógrád megyei rendőrök elfogtak egy 44 éves nőt, aki a rendőrség top 50-es körözési listáján is rajta volt.

A nő az országos toplistás körözöttek közt szerepelt mindaddig, amíg a Nógrád megyei rendőrök a főváros belterületén elfogták. Végül a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai – széles körű adatgyűjtés után – vasárnap délután fél 2-kor Budapesten ellenőrizték az iratait, és fogták el őt a XVII. kerületi Kaszáló utcában.

A rendőrség szerint a nő ellen összesen tizenegy hazai és egy európai elfogatóparancs volt érvényben csalás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. A Salgótarjáni Járásbíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki ellene, ezenkívül pedig az Esztergomi Járásbíróság négy, a Siófoki Járásbíróság két, továbbá a Székesfehérvári, Kecskeméti és Keszthelyi Járásbíróság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Pásztói Rendőrkapitányság egy-egy elfogatóparancsa volt érvényben.

A budapesti lakos számos alkalommal foglalt interneten keresztül álnéven szobát az ország különböző szálláshelyein. A hotelek által nyújtott szolgáltatások igénybevétele után minden alkalommal fizetés nélkül távozott, ezzel több százezer forint értékű kárt okozva a szállodáknak.

A nőt az elfogás után előállították a XVII. Kerületi Rendőrkapitányságon, és őrizetbe vették. Cikkünk írásakor a rendőrség honlapján elérhető top 50-es körözési lista még nem frissült, annak legalján egy fantomkép jelenik meg az elfogva címke mellett, erre kattintva pedig a megnyíló oldalon azt írják: a körözési toplistán szereplő S. D.-t Budapesten elfogták.

A police.hu oldaláról készült tavaly novemberi mentés alapján egyébként azonosítható az elfogott személy, akinek a rendőrség által említett magyarországi elfogatóparancsai a birosag.net oldalán is visszakereshetőek. 

(via police.hu)