A roma jelöltek miatt borulhat az ellenzéki összefogás

IMG 1133
2022.02.02. 15:29

Országos terepjáró körútra indult Marki-Zay Péter roma szakreferense, Lakatos Béla, hogy szemügyre vegye, milyen gondokkal, problémákkal küzdenek ma a romák.

Egy 2014-es felmérés szerint az országban több mint háromszáz, telepszerű elrendeződésben élő cigány közösség van, ahol szembetűnően aggályos az ott élők életminősége, a magyar lakossághoz viszonyítva a születéskor várható életkoruk tíz évvel rövidebb.

Lakatos Béla múlt héten Borsod-Abaúj-Zemplén, majd Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyei szegregátumokat keresett fel. Az Index elkísérte körútjára.

Krakkóból nehéz kijutni

A hevesi romatelepen, Krakkóban több mint háromezren élnek, ez a város lakosságának körülbelül harminc százaléka – sorolja a legfontosabb információkat László, aki alkalmi túravezetőként vezeti körbe a látogatókat az utcákon. A szeles, hűvös idő ellenére az utcán gyerekek fociznak, felnőttek beszélgetnek. A felerősödő szél mindenhova hordja a szemetet, de ez szemmel láthatóan senkit nem zavar, az utcában megjelenő ismeretlen látogatókat annál inkább. Néhány ház ablakából kíváncsi tekintetekkel méregették Lakatos Béláékat, más családok a lakásukba invitálták be őket, és kendőzetlenül mutatták meg, milyen nyomorúságos körülmények között élnek. A csapat túravezetője, Laci közben meglepő választ ad arra a kérdésre, mennyien rendelkeznek munkaviszonnyal.

Sokan járnak dolgozni a telepről, mégis nehéz ebből az élethelyzetből kikeveredni.

Ő maga is, mint sok más fiatal, hosszú évek óta dolgozik Budapesten, van autója, újítgatja a lakását, de a pénz, amit keres, mégsem elég arra, hogy a telepről elköltözzön – kommentálta a helyzetet. 

Az itt élő egyik cigányasszonynak, Julinak ugyan volna lehetősége elköltözni a lányához, de úgy véli, ha már 65 évet itt élt le, akkor itt is marad. S ugyan a ház, ahol férjével közösen élnek, javításra szorul, lányánál és annak családjánál szűkösen férnének el. Így inkább maradnak. Végül Juli arra a kérdésre, hogy áprilisban elmegy-e szavazni, egy mosoly kíséretében, cinkosan rávágja, hogy

megyek bizony, és a Fideszre szavazok most is.

Lakatos Béla szerint nem meglepő a válasz. Noha az itt élők közül szinte senki nem tudja igénybe venni az elmúlt években felkínált otthonteremtési támogatásokat, mégis az építőipar fellendülését érzik – magyarázza a roma szakreferens. 

Ezek a családok csak azért szavaznak a Fideszre, mert félnek, hogy elveszíthetik az alkalmi munkájukat.

Lakatos Béla szerint a látottak még inkább megerősítették abban, hogy a Krakkóban is vannak olyan problémák, amelyeket a város könnyen tudna orvosolni, például a szociális tűzifa igénylésével, illetve a szemétszállítás megoldásával a közegészségügyi helyzet gyorsan, látványosan javítható lenne, ami ugyanakkor nem igényel nagy összegeket.

A Momentum jelöltje, Lőcsei Lajos ennél borúlátóbb. 

A kritikus gondolkodást sohasem szeretik az önkormányzatok, ha a környező településeken elindult egy-egy jó kezdeményezés vagy program, az önkormányzatok két kézzel húzták vissza 

– számolt be tapasztalatairól Lőcsei. Úgy véli, ahhoz, hogy sikerüljön az erős érdekérvényesítés a helyi közéletben, szerepet kell kapniuk a romáknak is. Rámutatott arra, hogy Bogdán László sikeréhez Cserdiben az is hozzájárult, hogy polgármesterként vezette a települést, és az ott élők teljes körű bizalmát élvezte. 

Azonban nem lehet minden településből mintafalut kreálni. Amit Cserdiben meg lehet csinálni, nem biztos, hogy Hevesen is működőképen lenne. 

Lakatos Béla viszont úgy véli, a helyi érdekérvényesítés mellett elengedhetetlen, hogy strukturális változások történjenek,

rendszerszinten van szükség változtatásra mind a foglalkoztatás, mind az oktatás terén.

Egységben a széthúzás 

A romareferens úgy véli, majdnem minden településen hasonló problémákkal küzdenek a romák, de a helyzet megoldásához feltétlenül szükséges a pártok egyhangú támogatása, ami azonban inkább szakítópróbát jelent. 

A Miniszterelnök-jelölt megkért benneteket valamire, amit a Jobbikon kívül mind elfogadtatok nyilvános adásban a miniszterelnök- jelölti vita során. S most ennek semmi nyomát nem látjuk mi, romák – írta még múlt heti bejegyzésében. 

Úgy véli, az ősszel tett ígéretekről mintha megfeledkeztek volna az ellenzéki pártok. Erre reagálva Márki-Zay Péter az ATV Híradójában kijelentette: 

Én már minden személyes kérdést elengedtem, és azt mondtam, hogy a pártok egymás között osszák el ezeket a helyeket, én nem akarom az ő listás helyeik számát csökkenteni. Egyvalamihez ragaszkodom csak, hogy három roma képviselőnek feltétlenül szerepelnie kell a megállapodásunk alapján ezen a listán.

Márki-Zay romaszakpolitika-kabinetvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy akár a hatpárti összefogás is borulhat a romák miatt.

Akik még játékban vannak 

A hevesi romatelepre nem csupán egy ellenzéki roma politikus érkezett. Lakatost elkísérte a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) tagja, ifj. Bogdán János, illetve a Momentum jelöltje, Lőcsei Lajos is. De nem csak ők azok, akik az ellenzéki tömörülésben képviselik a romákat. 

A Párbeszéd listáján az előkelő és akár esélyesnek is tűnő negyedik helyet kapta meg Berki Sándor, a DK pedig még nyáron kötött megállapodást a Magyarországi Cigányközösség Fórumával (MCF), amelynek vezetője az a Kolompár Orbán, aki az Országos Roma Önkormányzat elnöke volt. Ugyan információ arról még nincs, hogy az egykori ORÖ-elnök hányadik helyet kapná meg a közös listán, de akár befutó helyre is számíthat a DK segítségével. 

Márki-Zay roma kabinetvezetője és Lőcsei Lajos is úgy véli, reális esély van arra, hogy tavasszal a szavazatok alapján három roma képviselő kerül be az újonnan felálló Országgyűlésbe.

Lakatos Béla ugyanakkor hozzátette: a pártokban már évekkel ezelőtt csalódott, volt már a Fidesz tagja, támogatta a Momentumot, ezért döntött úgy, hogy a választásokon nem képviselőjelöltként akarja segíteni a a roma integrációt. Hozzátette, az ellenzéki pártok roma jelöltjeinek erkölcsi minimumot kell elérniük, amivel a Fidesz-képviselők fölé emelkednek, ugyanakkor rámutatott, az aluról jövő önszerveződés nélkül nem fog változás történni.

(Borítókép: Balra Lakatos Béla. Fotó: Forgács Marietta / Index)