Újabb letartóztatások történtek a Schadl-ügyben

2022.02.04. 19:09
A bíróság azután, hogy három végrehajtót hazaengedett a karácsonyi ünnepekre és egy kicsit tovább, most újból elrendelte a letartóztatásukat. A legtöbb kenőpénzt fizető végrehajtót felmentették egy ügyben, ám ő is ugyanúgy letartóztatásban marad.

Továbbra sem került szabadlábra a végrehajtói botrányként elhíresült ügy főszereplője, maga Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, ahogy sofőrje, illetve R. Róbert sem.

Három, szintén az ügyben érintett végrehajtó sorsa már érdekesebben alakult. A nyomozati bíró az esetükben úgy döntött decemberben, hogy nem hosszabbítja meg a letartóztatásukat. Helyette december 24-én mindhárman bűnügyi felügyeletbe kerültek közel egy hónapra. Vagyis az ünnepeket már otthon tölthették, és még néhány hetet, nyomkövetővel a lábukon. A rendőrök időnként becsengettek hozzájuk, hogy valóban otthon vannak-e.

Ám az ügyészség sikeresen fellebbezett, így a három végrehajtó ismét letartóztatásba került, egyelőre egy hónapra. A bíróság február elején hozott döntését azzal indokolta, hogy fennáll a veszélye, hogy az említett végrehajtók befolyásolják a még zajló nyomozást. Március elején ismét dönt a bíróság, hogy meghosszabbítja-e a letartóztatásukat, vagy mi lesz az ügy érintettjeinek sorsa – írja a hvg.hu.

A legtöbb kenőpénzt fizető végrehajtót felmentették

Időközben a Schadl–Völner-ügy egyik letartóztatásban lévő végrehajtóját felmentették egy pótmagánvádas eljárásban a hivatali vesztegetés vádja alól. A botrányos ügyben a legtöbb kenőpénzt fizető végrehajtót egy budai villa elárverezése miatt jelentették fel, ám a Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon nem találta bűnösnek.

A végrehajtó ellen egy adós indított eljárást, amiért szerinte az arányosság és fokozatosság elvét megsértve M. Eszter egyből a legértékesebb vagyontárgyát, egy kis-svábhegyi villát árvereztetett el. Holott a per kezdeményezője állítja: ingó vagyonából, illetve siófoki nyaralójának értékesítéséből is fedezni lehetett volna az adósságot.

M. Eszter többek között azzal védekezett, hogy az adós 20-22 milliós tartozását nem fedezte volna a siófoki ingatlanja. (A svábhegyi villát végül 163 millió forintért vásárolták meg az árverésen.)

M. Esztert hiába mentették föl az ügyben, továbbra is letartóztatásban marad, miután súlyos korrupciós bűncselekményekkel vádolják – írja a 24.hu. Az ügyészség a nőt úgy tartja számon, mint a végrehajtót, aki kinevezéséért cserébe a legtöbb kenőpénzt fizette Schadl Györgynek: összesen 254,8 millió forintot.