Fürjes Balázs: Ez egy nagyon régi barátság

2022.02.06. 17:33

Már közel 30 éve szoros barátság fűz Prőhle Gergelyhez, a Petőfi Irodalmi Múzeum korábbi igazgatójához – ezt írta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a Facebookon.

Kifejtette: összeköti őket a polgári Magyarország eszméje, értékrendje, kultúrája mellett „sok nagy és vidám beszélgetés” és az is, hogy a lányaik révén apatársak voltak egy iskolai osztályban.

Prőhle Gergely 2018. november 1-jéig volt a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, amikor Demeter Szilárd váltotta őt a tisztségben. Leváltásához sokak szerint az vezetett, hogy a kormánnyal szemben kritikus hazai írókat népszerűsített, valamint hogy a Tanácsköztársaságról is rendeztek kiállítást a múzeumban.

Fürjes Balázs egyébként tavaly novemberben reagált Demeter Szilárd egyik, botrányt kiváltó interjújára, amelyben a PIM mostani igazgatója azt mondta: a magyar irodalom nyolcvan százalékát „kukázná”. Az államtitkár akkor erre reagálva – részint Prőhle Gergely álláspontját idézve – azt írta: szerinte nem a hatalom dolga az, hogy irodalmi műveket dobjon ki, hanem a mindenkori olvasóra kell bízni, hogy milyen műveket fogyaszt.

Hatalomból a hivatalosság végképp ne ítélkezzék, ne akarjon nevelni senkit! Nem ez a feladatunk

 tette hozzá akkor Fürjes Balázs.