Vendéglátás: gyógyulnak a járvány által okozott sebek

DSC3538
2022.02.07. 10:36
Kiemelkedő eredményekkel zárta a 2021-es évet a vendéglátás. Az online kasszák adatai alapján csaknem 26 százalékkal több bevétel realizálódott, mint egy évvel korábban, és kevesebb mint 3 százalékkal marad el a 2019-es számoktól – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A NAV adatai szerint a vendéglátóhelyektől származó bevétel 2021 januárja és decembere között 1030,7 milliárd forint volt, ami 25,9 százalékkal több, mint 2020-ban (819 milliárd forint), és csak 2,6 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben (1058 milliárd forint). A vendéglátás adta az összes onlinekassza-bevétel 7,8 százalékát.

A bevételek

  • 33,8 százaléka Budapesthez köthető,
  • de kiemelkedő volt még Pest (9,7 százalék),
  • Győr-Moson-Sopron (5,1 százalék) és Veszprém (4,6 százalék) megye,
  • járási szinten pedig Budapesten kívül a Debreceni és a Szegedi járásban realizálódott a legnagyobb forgalom.

A MTÜ közleményében kiemeli: Budapest szerepe az országos vendéglátásban kezd visszaállni a korábbi szintre, ami a nemzetközi forgalom élénkülésével várhatóan tovább erősödik. A főváros vendéglátásból származó bevétele tavaly 347 milliárd forintot tett ki, ami 2020-hoz viszonyítva 28,4 százalékos bővülés. Az adatokból az is kirajzolódik, hogy szeptember óta a havi eredmények szinte megegyeznek a 2019-es értékekkel.

Mint arról korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány okozta nehézségek leküzdésére mintegy 1 milliárd 746 millió forintos európai uniós támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A források jelentős részét ugyanakkor a saját alapítványuknak, balatoni borászoknak és pár budapesti elitétteremnek osztották ki.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)