Lakásából vitték el a nyomozók Újszentiván polgármesterét

2022.02.08. 20:49
Putnik Lázárt, Újszentiván polgármesterét az otthonából vitték el a nyomozók.

A hatóság három hete a község hivatalában razziázott, valószínűleg két ügyben is érintve van a városvezetés. Az egyikben fantomközmunkásokat jelentettek be, a másikban pedig egy munkásszálló súlyosan túlárazott építését vizsgálják.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt tartottak házkutatást az újszentiváni polgármesteri hivatalban január 20-án. Az ügy a közfoglalkoztatottak bérével van kapcsolatban.

Tavaly decemberben még a Szabad Európa adta hírül, hogy a NAV két ügyet egyesített, amely érinti az újszentiváni önkormányzatot. Az első ügyben fantomközmunkásokat jelentettek be, a másikban pedig egy munkásszálló súlyosan túlárazott építésénél merült fel a bűncselekmény gyanúja. 

A négy épület 371 millió forintba került, amiből 222 milliót a magyar állam fizetett. 

Mindezek után 2022. február 8-án nyomozók vitték magukkal az otthonából Újszentiván polgármesterét, Putnik Lázárt, amit a község alpolgármestere, Juhász Tibor is megerősített.

Azt az értesülést azonban nem tudta megerősíteni az alpolgármester, hogy a NAV nyomozói vették volna őrizetbe a településvezetőt. Az RTL.hu úgy tudja, hogy egy önkormányzattal szerződött, külsős pályázatírót is őrizetbe vettek kedden, valamint a történtek után február 9-ére rendkívüli önkormányzati közgyűlést hívtak össze Újszentivánon, amelynek egyetlen napirendi pontja lesz, a képviselő-testület önfeloszlatása. 

(RTL.hu)